2012. április 30., hétfő

3 km sok?

Egy éve írtam a gyerekfutóversnyről, ahol Eszterék az 1 km-es távot teljesítették. Idén május 1-én rendezik a 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivált, ahol Eszter már a 3 km-es terepfutó távot célozta meg, ez már nem kifejezetten gyerektáv, némi szintkülönbséget is le kell győzni. Najó, de mennyi 3 km? A tesitanár úgy magyarázta a gyerekeknek, hogy 6 iskolakör (tornaórán min. 2 iskolakört futnak, de vannak fiúk, akik 10 iskolakört is lefutottak, igen, a 8-10 éves srácok!). A futás kedden lesz, Eszter úgy találta, hogy vasárnap este ideális alkalom egy főpróbára, egy ilyen ajánlatnak hulla fáradtan (mozgalmas nap volt) se tudtam ellenállni. Kimentünk a reptérre és hajrá. Az elején nagy volt a lelkesedés, felszabadultan futottunk.
Túl gyorsan is kezdhettünk, mert közben már többször panaszkodott, kifáradt a végére.
Megtettünk egy reptér oda-visszát (2.44 km), kérdi Eszter, hogy mennyi kell még a 3-hoz. Mutattam a távolban egy piros ruhás nénit, mondom addig és vissza! Ennyit számít a motiváció, előbb még szenvedett, most meg csak azért is oda szaladt, hogy meglegyen a három.
A tempó nekem nagyon szokatlan volt, amikor a környéken futok, igyekszem elkerülni a nagyobb emelkedőket, de így is elég változatos a domborzat, átlagosan 5:30-as kilométereket csinálok, most ez 7:37-re jött ki. És mégis, van valami, amiben az ilyen 8-9 éves gyerekek már most sokkal jobbak. Egyrészt a regenerálódás, a magukhoz mérten hosszú táv után nem fáj a lábuk, este is hazajöttünk, kint volt a szomszéd kislány, Eszter még kint maradt labdázni és trambulinozni amíg rájuk nem sötétedett. Másrészt a fejlődés, tavaly a 3 km esélytelen lett volna, bár a bringás táborban terepen teljesített távokat se gondoltam volna, hogy gond nélkül veszik. Van egy olyan érzésem, hogyha elkezdeni edzésszerűen futni, akkor a 10 iskolakör neki is gond nélkül meglenne még az idén. Sajnos a futás nem olyan izgalmas és érdekes, mint a bringa vagy falmászás, az ilyen korú gyerekek is általában csak más sportok edzéseként futnak.

2012. április 28., szombat

periódusos rendszer bővülése

A BME Műhely újságjában (április 16-i szám) találkoztam egy cikkel: bővül a periódusos rendszer. A Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Fizikai Szövetség (érdekes az angol elnevezése: International Union of Pure and Applied Physics, IUPAP) hivatalosan is elfogadta 3 kémiai elem nevét. A Műhely ezúttal picit lemaradt, erről már tavaly novemberben megjelentek hírek (pl. ITT). Az IUPAP oldalán megtaláltam a 2011 közgyűlésük 11-es pontjaként:
"11. The IUPAP General Assembly formally accepts the following names and symbols:
  • Element 110    darmstadtium, symbol Ds
  • Element 111    roentgenium, symbol Rg
  • Element 112    copernicium, symbol Cn"
Ezeket az elemeket (a 107, 108 és 109-eshez hasonlóan) Darmstadt-ban (a 110-es névadója) a GSI Helmholtzzentrum für Schwerionenforschung kutatóintézetben állították elő. Elég izgalmas küldetésnek tűnik két létező elemből egy korábban nem ismertet előállítani. A GSI amúgy nem az IUPAP-ra, hanem az IUPAC-ra (Nemzetközi Elméleti és Alkalmazott Kémiai Szövetség) hivatkozik, ami a 110-est 2003-ban, a 111-est 2004-ben, a 112-est pedig már 2010-ben elfogadta.

2012. április 27., péntek

elnökjelöltek családi állapota

Az április 21-i HVG Francia elnökválasztási hajrá - Kettős szereposztás című cikkében megakadt a szemem a jelöltek adatain:

Nicolas Sarkozy: 57 éves, ügyvéd, harmadik házasságában él, 4 gyerek, 1 unoka
Fracois Hollande: 57 éves, jogász, közgazdász, második élettársi kapcsolatban él, 4 gyerek
Jean-Luc Mélenchon: 60 éves, filozófus, elvált, 1 gyerek
Marine Le Pen: 43 éves, ügyvéd, kétszer elvált, élettársi kapcsolat, 3 gyerek
Francois Bayrou: 60 éves, irodalmár, első házasság, 6 gyerek, 12 unoka.

Na, ki a kakukktojás?

2012. április 26., csütörtök

borkóstoló

Írtam nemrég a gyerekwelnessről, a múlt hétvégén pedig felnőttwelnessben volt részem. 2 napos tréning egy welness szállóban, reggel tenisz, utána jakuzzi, másnap reggel kocogás, utána szauna; egész máshogy indul így a nap. Ami viszont nekem új volt, az az egyik esti program, borkóstoló a Somogyi pincészet Pécsi látványpincéjében. A pince kialakítása a hozzá tartozó épülettel építészetileg is érdekes, büszkék is rá. A kóstolást egy hozzám hasonló korú srác vezette (nem rossz állás), a menü 7 mintából állt, ebből kettő fehér, a többi vörösbor. Az első fehérbor (Cserszegi fűszeres) után vacsora, príma pincepörkölt savanyúsággal, majd irány a pince.
A felső rész a látványpince, az üvegek fenékkel a termek felé sorakoznak a rekeszekben, sokszor 9 üveg mélységben, alulról különböző színekkel megvilágítva.
A megvilágításnak köszönhetően rögtön látszik, ha megromlik a bor, itt pl. egy besötétült, helyi Cirfandlit láthatunk:
Az izzócsere nem kis munka ilyen helyen.
Kellemes csalódás volt, hogy nem hallhattunk olyan dumákat, mint "megcsillan a borban a déli lejtők pécsi napsugara", meg hogy egy bor "tolakodó" meg így savas, úgy nem savas. Az egyetlen "kóstolós duma" a borra az volt, hogy "beszélgetős", de ez talán még elmegy. Megtudtuk, hogy mitől testes egy bor, az életét a fürtöktől a palackokig, hogy csinálják és nem csinálják mások. De persze a lényeg, hogy megszínezte a vacsorát, nagyon finom borokat kóstoltunk, remek esti csapatépítő program.


2012. április 25., szerda

Bálint 1 éves

Ma egy éves. Egészen különleges fickó, kb. mint minden hasonló korú gyerek :) Nagy baba volt, 59 centivel és 4 200 grammal született. Itthon rutinosan fogadtuk, nem volt vele semmi gond, kezdetektől fogva jól aludt, jól evett, jó gyerek. Van egy hemangiómája az orrnyergén, ezzel járunk néha fagyasztani, Eszternek a füle mögött volt, kb. 2 éves korára múlt el. Egyszer volt lázas, 2-3 nap alatt átrohant rajta az influenza, taknyos csak 2-3-szor volt 1-1 napra, szóval elég stramm gyerek, kb. mint Eszter volt. Ha már hasonlítás, a feje formája (apai ágon örökölt körtefej :) és az alkata Emmára hasonlít, a bőre, szeme színe és belső tulajdonságai Eszterre. Meglepően türelmes, ha az ágyunkon ücsörög, százszor fel lehet borítani, visszaül és nem hisztizik. Emma szerintem a második alkalom után megharapott volna :) Voltunk vele már első nyáron Balatonon, ősszel kapott útlevelet is, de végül ősszel Zágrábba nem mertük elvinni. Idén tavasszal viszont jött velünk Lengyelországba és Csehországba, többször voltak Pécsen is, sokkal jobban bírja az utazást, mint a lányok. Eleve edzettebbnek kell lennie, itt nyüzsög körülötte a két nagylány, hetente többször vagyunk esténként szüleimnél, öcsém gyerekeivel is sokat találkozik. Szereti a társaságot, akár arról van szó, hogy átjön a szomszéd baba, akár arról, hogy reggel bekísérik a lányokat a suliba. Amikor nagyon tömören akarom jellemezni a viselkedését, mindig azt mondom, "Olyan kedves gyerek!".
A játékokban is Emmára hasonlít, szereti a mütyüröket, apró dolgokat felcsippenteni és belerakni pl. egy tálkába vagy zacskóba. Ami igazán nagy kedvence, az a konyha. Imád a konyhában lébecolni, kinyitni a szekrényajtókat, kipakolni a lábosokat, anya vagy mama karjából nézni, hogy fő az étel, hogyan veszik le a lábosfedőt és kavarják a tartalmát. Akárhol vagyunk, vendégségben, játszóházban, mindig a konyhához megy, szülinapjára meg is kapta az áhított ikeás gyerekkonyhát. Tovább tartott összerakni, mint egy ruhásszekrényt, komoly a cucc :)
A kertben is imád lenni, főleg földet meg mindenféle izgalmas dolgokat pakolgatni, csippentgetni, szájba venni. A trambulint még egészen kedveli, a hintáért viszont nincs nagyon oda, nemrég kapott egy babahintát, most már legalább beleül. Amitől sokat a várok, az a bringázás, mármint egyelőre mögöttem a gyerekülésben. A lányok imádták, remélem neki is bejön és akkor vihetem úgy a nagyokat suliba, hogy Bálint elkísér. Idén tavasszal ugyanis alig voltunk bringával iskolában, Bálintnak olyankor nagyon hiányzik az a program, hogy bemehessen reggel a lányokkal a többi gyerek közé (Eszter sokszor beviszi az osztályba, ismeri már minden gyerek).
Szeret fürdeni is, öltözködni persze nem, bújós típus, anya a minden. Én úgy emlékszem, a lányok nem voltak ilyen anyásak, Réka szerint igen, a fene se tudja már, többet kéne videózni, az biztos. Januárban állt fel és talán még abban a hónapban rájött, hogy egy kisszéket vagy fellépőt maga előtt tolva tud járni. Aztán szép lassan 2-3 lépést magától megtett, pár napja már bátran, métereket jár egyedül, egész ügyesen; a lányok is 1 éves korukra tanultak meg járni. Még mindig szopizik (Eszter 1 éves koráig, Emma 10 hónapos koráig szopizott), ebben ő lesz a rekorder, mostanában kezdi megunni az üveges bébikajákat és tér át a normális ételekre, mindig kap abból, amit mi eszünk.
Nagyon érdeklődő, szeret kipróbálni dolgokat, másol, mint egy majom. Emiatt már télen tudta pl. azt a kunsztot, hogy egy-két menettel visszacsavarja egy palackra a kupakot vagy ha szerelek valamit, elővesz egy csavart és ugyanúgy tuszkolja a lyukakba. Hasonló módon a konyhában Rékának nyújtja a kis lábosát, hogy rakja fel azt is a tűzhelyre.
Ahogy a betegségek, a balesetek is elkerülték, egyszer Emma cipelte és leejtette, hanyatt vágódott és koppant a feje, akkor picit megijedtünk, de nem lett nagyobb baj. Beszédben a lányok előrébb jártak ilyen korukban (ők nem csak integettek, mondták is, hogy pá-pá meg ilyesmik), ő most kb. annyit tud, hogy táj-táj meg egy-kettő (a kettő ebből általában "ke!"). De nagyon nyitott, érdeklődve figyel minden embert, a suliban el is terjedt róla, hogy ő az a kis mosolygós baba. Naná, anyja karjából minden tökéletes :)
Most 8 foga van, 76 centi, 10,7 kg, a dokinéni táblázata szerint teljesen átlagos. Mi tudjuk, hogy csak kívülről :) A lányok imádják, ők szerencsére egymással is nagyon jól elvannak, remélem hármasban is olyan kiegyensúlyozott társaság lesznek, mint a két nagy. Eszter ráadásul felelősen tud vigyázni is rá, nem csak sután-bután emelgeti és gyűrögeti, hanem érzi az igényeit de egyúttal tisztában van a korlátaival.
Hát nagyjából ennyi. Uramisten, de jó, hogy megszületett!


2012. április 24., kedd

bringás reggeli

A BAM ma reggel bringásreggelit tartott Budapesten 10, vidéken 6 helyszínen. A Batthyány téren egy sátort állítottak fel, már messziről integetve terelték a bringásokat, többségük meg is állt.
A kakaós csiga és a narancslé mellé szép kilátás is járt:
A Szabadság hídnál is volt vendéglátás, úgy látszik, fontos szempont volt a szép helyszín az állomások kiválasztásánál:

2012. április 19., csütörtök

Titanic

Április 14-én volt a Titanic elsüllyedésének 100 éves évfordulója. Kedden hallottam egy rádióinterjút valamilyen hajózási szakértővel, érdekes dolgokat mondott. Például miért máig a leghíresebb elsüllyedt hajó, amikor pl. 1945-ben az oroszok által megtorpedózott Wilhelm Gustloff-on több, mint 9000-en vesztek oda, míg a Titanicon kb. 1500-an (akit érdekelnek a további hajókatasztrófák számai, klikk IDE!)? Nos, a Titanic korának legnagyobb hajója volt, igazi sztár, ráadásul az elsüllyedésének nincs, de főleg akkoriban nem volt olyan könnyen magyarázható oka, mint pl. egy torpedó. Egyszerűen nem szabadott volna elsüllyednie, persze ma már azt is találgatják, hogy talán több kamra sérült, mint eredetileg gondolták. Az is furcsa, hogy miért így manővereztek, miután észlelték a jéghegyet, felkínálva a hajó legsérülékenyebb részét. Mondjuk kíváncsi lettem volna, mi történik, ha orral nekimegy... A beszélgetésben felmerült a Costa Concordia is, miszerint meglepő, hogy ugyanolyan gyorsan süllyedt, mint a Titanic, csak szerencsére utóbbi a parthoz közel megfeneklett. Erre viszont volt érdekes magyarázat, a modern hajók nagyon kis merülésűek a Titanichoz képest, pláne a magasságukhoz képest (azt hiszem példaként azt hozták fel, hogy a Concordia fedélzete a Titanic kéményeinek teteje magasságában volt). A Titanic korában az utasszállítók áruszállítók és postahajók is voltak egyszerre, ezért kellett alul a nagy raktér, meg persze az üzemanyagnak, ami majd' 6000 tonna szén volt a Titanic esetében. Manapság erre nincs szükség, a sokkal nagyobb fajlagos energiasűrűségű gázolaj kis helyen is elfér (persze azért ebből is 2500 tonna volt a Costa Concordián), csomagból gyakorlatilag csak az utasok poggyászát szállítják. Ezek az új cirkálók a viszonylag kis merülésükhöz is elég sok ballaszt vizet cipelnek, így sem túl stabilak, a hullámzásnak megfelelően a ballaszt hajótest két oldala közti gyors szivattyúzásával stabilizálják a hajót. Ez elég érzékeny rendszer, ha pl. kilyukad a kamra vagy meghibásodnak a szivattyúk, máris nagy a gond.
A Titanic katasztrófája után drasztikusan szigorították a hajózási biztonsági szabályokat (pl. ezután kellett az utasszámnak megfelelő számú mentőcsónak helyet is biztosítani), talán a Costa Concordia katasztrófája sem volt teljesen értelmetlen.
Voltak még érdekességek az interjúban; a Titanic süllyedés közben kettétört, mivel az orr-része telt meg vízzel, orra bukott, a fara kiemelkedett és saját súlya alatt leszakadt, de úgy, hogy az orr még egy ideig húzta maga után. A riporter rákérdezett, hogy a far süllyedésekor tényleg hatalmas örvény szippantotta be az utasokat? Erre elmondták, hogy a Cameron filmben a far süllyedése jelenetében DiCaprioék mellett szereplő Titanic pékmestere a valóságban is ott és úgy süllyedt a farral együtt; elmondása szerint olyan finoman érkezett a vízbe, hogy a haja száraz maradt. Persze a filmbe több izgalmat kellett vinni egy gumimatracból Balcsiba huppanásnál, hát kicsit kiszínezték. 

2012. április 18., szerda

Discovery utolsó útja

Olvasom, hogy a Discovery-t Washingtonba szállítják a Simothsonian egyik, a Dulles reptérhez közeli múzeumába (ITT a NASA fotóalbuma a leszállásról és az előtte tett tiszteletkörökről). A cikkben szerintem rosszul fogalmaznak, amikor azt mondják:
"A Nasa összesen 3 MDD-t épített. Az elsőt a kaliforniai Edwards légibázison, a másodikat (ezzel pakolják fel most a Discoveryt) a floridai Kennedy űrközpontban, a harmadikat pedig a légierő Vanderberg-bázisán, szintén Kaliforniában. Abban az esetben, ha az űrsiklók nem ezen három hely valamelyikén landoltak, nagy teherbírású mobildarukkal oldották meg a feladatot, ez azonban jóval nagyobb kihívás elé állította a munkásokat."
Ugyanis amikor Cape Caneveralon landolt a Shuttle, akkor pont nem használtak sem MDD-t, sem darukat, hiszen ott volt a bázis, ott készítették fel a következő útra, nem kellett sehova vinni. Mindig is szívták a fogukat a NASA-nál, amikor Californiában kellett landolniuk, ilyenkor kb. 1 millió dollárba került átvinni ezzel a spéci Jumbo-val az űrsiklót Floridába. Az MDD Floridában a leszereléshez kellett, ITT van egy olyan videó, amit az Endeavour leszerelésének 26 órás munkáját sűríti 3 percbe, persze van ilyen jobb felbontásban a Discovery-ről is:

2012. április 16., hétfő

fixi

Idén a jó időnek köszönhetően elég korán elkezdhettem bringázni, múlt héten indult a BAM tavaszi kampánya, gyűjtöm a kilométereket a Rákospalota Patriots csapatban (idézve a csapatkapitányt: a Boston Patriots-ban sem csak bostoniak játszanak :). Sajnos a nagy futásteljesítmény ismét pénzbe kerül. Egészen tavalyig csak apróságokat kellett cserélni a bringán, eltört a nyeregcső, a kormány, cserélni kellett a fékeket és persze gumikat százával :) Tavaly aztán többet kért a technika, volt még egy nyeregcsőtörés, eltört a váz egy helyen, egy másikon meg elrepedt és cserélni kellett mindkét felnit, agyakkal együtt (ITT írtam róla). Na, gondoltam, sok minden már nem romolhat el rajta, talán a lánccal lesz gond. Hát lett, 2-3 hete hazafelé a Szépvölgyin (valahol ITT) elszakadt, szerencsére a Hármashatár-hegy közelében, párszáz métert kellett csak tolni, utána hazagurultam Hidegkútra. Láncot kicserélték (nincs hozzá szerszámom, pedig nem nagy kaland), 6 600.- Ezután állandóan ugrott a hátsó fogaskerekeken, nagyon kellemetlen volt tekerni, nosza ki kell cserélni a fogaskerekeket is, 5 800.- Utána vettem észre, hogy nagyon bizonytalan a váltás, a hátsó váltó bovdenháza tört el, nem fogta mereven a végét, azt ma cseréltettem, 1 500.-
A bringaboltnál ki kellett várnom egy felni centrírozást, amit egy fixi hátsó kerekén végeztek. Már régóta figyelem a városban ezeket a vagány, letisztult bringákat, de nem tudtam róluk sokat, csak mindig furcsálltam, hogyan állnak meg egyáltalán.

Most rákérdeztem a szervizes fiúknál, mondták, hogy nem, nincs rajtuk fék, se racsni, direkt hajtásosak. Tipikus városi bringa, a fix áttétel miatt se a lejtőket, se az emelkedőket nem szereti. És akkor hogyan fékeznek? Vagy nagyon bika valaki és meg tudja tartani és beblokkol a hátsó, vagy a súlypont előrehelyezésével lehet trükközni és kevesebb erővel faroltatni, az biztos, az ízületeknek nem tesz jót. De ugye a hátsó fék amúgy sem fog sokat (egy normális bringán erős fékezésnél gyakorlatilag csak az első számít), a fixisek megpróbálnak mindent lendületből megoldani. Akit még több részlet érdekel: http://fixedgear.hu/gyik.html. Elég vadul hangzik, de lehet, hogy csak nekem, én ugyanis minden reggel lerongyolok a hegyről, délután pedig megmászom. Normális városi tempóban talán nem annyira veszélyes, de rollert sem engednék úttestre...

2012. április 15., vasárnap

gyerekwelness

A hétvégét Velencén töltöttük a Velence Resort&Spa hotelben. Barátaink voltak már itt, a fő érv mellette az volt, hogy nagyon gyerekbarát hely hírében áll. Mitől gyerekbarát egy hotel? Általánosságban nem tudom, ez a hotel nekünk a következők miatt volt az:
-közel van, 45 perc tőlünk, egy rendes mesét nem tudtak végignézni, hazafelé nem is tévéztek.
-klassz őrzött parkoló a bejárathoz közel; babakocsi, játékos zsákok, iskolatáskák voltak a cuccok között, nem mindegy, mennyit kell cipelni.
-még félemeletek közt is lehet lifttel közlekedni, babakocsival áldás.
-elég tágas a szoba ahhoz, hogy beférjenek a pótágyak a gyerekeknek és a babágy is (hoteltől kértük, tiszta, rendben van).
-rendezett tópart korszerű játszótérrel.
-ping-pong és csocsóasztal.
-egy mindig nyitva tartó játszószoba mindenféle játékkal, pl. Nintendo Wii, mondjuk ez utóbbi Esztert nem kötötte le.
-egy nagy játszószoba korlátozott nyitva tartással, de felügyelettel, itt lehet hagyni a 3 év feletti gyerekeket, itt van minden, Eszter rajzolt, festegetett, Emma a mütyürökkel játszott, Bálint persze konyházott.
 
 
-gyerekmedence és babamedence különféle attrakciókkal: csúszdák, szökőkutak és mindenféle spriccelős cuccok.
-a nagy "élménymedence" 90-120 centis, a lányoknak tök biztonságos, nagy, itt nagyon sok attrakció van, a harmadik napra se unták meg. Nyáron nyitva vannak a kinti medencék is (most csak egy gyógyvizes medence volt kint használható), ott sodrófolyosó, dögönyözők stb. Miért "élménymedence"? Idézet a honlapról: "Élményelemek: vízgomba, vízernyő, övzuhany, nyakzuhany, fekvő pezsgőágy, ülőpados hidro-masszázs, ülő pezsgőpad, talpmasszázs."
 
-a felnőtteknek való medencéket csak kipróbálták (pl. Kneipp medence, ahol kavicsokon lehet járkálni, meleg gyógyvizes medence), Eszter 1-2 szaunát is kipróbált.
-az étteremben olyan svédasztalos választék, hogy minden gyerek talál az ínyére valót.
-annyi etetőszék, hogy majd' minden asztalhoz jutott volna.
-egy, a medencetérből is elérhető bisztró, ahol lengébb öltözékben is lehet enni, az éttereméhez hasonló választékkal.

A szülőknek is klassz programok vannak, a szaunaparkban 1 hagyományos finn, 1 aroma és fényterápiás, 2 infra szauna, valamint 2 gőzkabin található, a közös térben zuhanyokkal, merülőmedencével és tepidáriummal, meg persze masszázsok, fitneszterem stb. Időben nagyon közel van, tőlünk a Római strandfürdő se érhető el sokkal hamarabb, egy napijegy nem is sokkal drágább. Ezt mind leírtam és egy fillért sem kapok a hoteltől :)

2012. április 13., péntek

2012. április 12., csütörtök

cégnevek

Miért éppen Adidas és miért Nikon? ITT egy klassz kis összeállítás. Van cég, melyet antilopról, van amelyet egy enzimről neveztek el és hát ki ne tudná, miről híres Elmtaryd Agunnaryd :)

2012. április 11., szerda

Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.

Múlt héten hétfőn Wroclawban volt egy, kedden Prágában három megbeszélésem akadémiai területhez közeli emberekkel (többnyire műszaki végzettségűek) technológia transzfer irodákban, egyetemeken. Európai munkáink során (az utóbbi 6-7 évben) főleg francia, olasz és német partnerekkel dolgoztunk és dolgozunk együtt. Ez persze egyénfüggő, de általában nagyon feltűnő volt, hogy a lengyel és cseh kollégákkal milyen hamar kialakul a laza, viccelődős, barátkozós hangulat. Mintha lenne bennünk valami közös, ami miatt sokkal könnyebben feloldódunk egymás társaságában. Nekem szerencsére ezzel nincs bajom, de mindig kettőn áll a vásár. A problémáink is hasonlóak, pl. az egyetemeken a küzdelem a finanszírozásért vagy éppen a szellemi tulajdon védelméért, de most nem csak ezekről van szó, hanem az olyan apróságokról, mint a viselkedés étteremben, tömegközlekedés használata stb.
Szívesen eltöltenék hosszabb időt ezekben a városokban, egyszerre ismerősebbek és egzotikusabbak, mint pl. Párizs vagy München.

2012. április 10., kedd

Ábel-díjas szerénység

Nemrég írtam Szemerédi Endre kitüntetéséről és szintén nemrég (március 31-én) jelent meg vele egy interjú a HVG Portré rovatában. Beidézek pár részletet Szemerédi válaszaiból:

"Ráadásul vannak nálam sokkal jobb matematikusok."
"Amúgy valóban szorongós típus vagyok, de ezt most valahogy nem érzem."
"Sajnos nincs kézügyességem. Balkezes vagyok, de az iskolában átszoktattak. Ha vendégek jönnek, a kés a jobb kezemben van, azzal is írok, de igazából suták a mozdulataim. A verseléshez sincs képességem, tehát ilyen értelemben a matematika nem inspirál."
"Régebben sétáltam, úgy gondolkoztam, de mostanában már fizikailag gyengébb vagyok, így fekszem, vagy a lakásban járkálok."
"Arról van szó, hogy lassan értem meg a problémát, és soha nem versenyzek. Egy óra alatt jó, ha negyedannyi feladatot meg tudnék oldani, mint egy hozzám hasonló képességű ember. Hónapokig gondolkozom a problémákon, s ha megnéznénk, hogy mi sül ki belőle, hát, nagyon rossz arány jönne ki."
"Itthon ugyanúgy tudtam volna gondolkodni. Nem titkolom, kizárólag a pénzért mentünk ki, mert a sok gyerekünk miatt anyagi nehézségeink voltak."

És ez csak egy rövid, egy oldalas interjú. Érdemes szinte akármelyik más hírességgel készült interjút elolvasni, negyedannyira sem szerények, mint az Ábel-díjas matematikusunk. Valahogy annyira fontos a látszat, hogy az interjúkban majdnem minden hírességünk gáncstalan, feddhetetlen erkölcsi értékektől feszülő, társadalmi etalon. Pff.

2012. április 9., hétfő

Károly egyetem

Az egyik megbeszélés a prágai utamon a Károly egyetemen volt. Az utazás szervezésekor ez nekem csak egy pont volt a programban, látogatás a Charles University-n. Charles? A Károly már patinásabban hangzik, pláne az Universitas Carolina, mely a főépületén is virít.
20 kara (ebből 17 Prágában) és majdnem 50 000 hallgatója van. Összehasonlításképpen a BME-n és a hozzá számos szempont szerint nagyon hasonlító Prágai Cseh Műszaki Egyetemen 24-24 000 diák tanul. De nem a nagysága a legimpozánsabb tulajdonsága, hanem alapításának ideje. IV. Károly 1348-ban alapította, ismét összehasonlításképpen a BME legrégebbi karának, az Építőmérnöki Karnak gyökerei 1782-ig vezethetők vissza, a már említett Cseh Műszaki Egyetem alapítása 1707-ben történt.

2012. április 8., vasárnap

Thinkfun - Hoppers

Ma hozott a nyuszi ablakragacsokat meg házberendezős matricázós/rajzolóst, de a nagy újdonság, hogy bővült Eszter Thinkfun (a sütis és az autós is Thinkfun) játékflottája a Hoppers-el.
A kártyán szereplő elrendezésben kell elhelyezni a zöld békákat és az egyetlen pirosat a táblán, a cél, hogy csak a piros maradjon. Békát úgy lehet levenni, hogy egy másikkal átugorjuk, ennyi. Egyszerűnek tűnik, de kell rajta agyalni, pedig még csak a kezdő kártyákat próbáltunk.

2012. április 7., szombat

készülődés Wroclawban

Wroclaw méltatlanul mellőzött turisztikai célpont. Itthon majdnem mindenki ismeri Krakkót, Varsóról is sokan tudnak, de alig találkoztam olyannal, aki ismerné Worclaw-ot. Nevét már a 10-ik században jegyezték, mint jelentős vásárhelyét. Sziléziában található az Odera két partján, egy csomó szigete van, jelenleg több, mint 200 hídja áll (a háború előtt 300 volt). Ha gondolatban összekötjük Berlint és Krakkót, illetve Prágát és Varsót, a metszéspontban van Wroclaw:
Itt található Lengyelország sok szempontból legjobb műszaki egyeteme (igaz, elfogult vélemény alapján) és Wroclaw lesz Európa kulturális fővárosa 2016-ban. A sok építkezés, a sétálóutcák rendbetétele, szökőkutak építése azonban nem ennek, hanem az idei foci EB-nek köszönhető. Focilabdás szökőkút, bringabérlés az európai nagyvárosok mintájára és reklám még a kóláskupakon is. Hajrá Wroclaw!



2012. április 6., péntek

közlekedés költségei - H, CZ, PL, SK

Egy Budapest-Wroclaw-Prága-Budapest autós út alatt érdekes megnézni, hol mennyibe kerül az üzemanyag és az autópálya díja:
Magyarország: 457,90 forintért tankoltam (autópályán), a 10 napos matrica díja 2 975.-
Szlovákiában nem tankoltam, 450 körül jön ki literje, a 10 napos matrica ára 3 400.-
Lengyelországban 415 körül lehet városban tankolni, az általam használt autópályán már álltak a kapuk, de még nem kell fizetni érte (majd a foci EB után, addig ingyenes).
Csehországban  443-ra jön ki egy liter gázolaj a városban, a 10 napos autópályadíj 4 375.-
Összességében elmondható, hogy a városban hasonló áron tankolhatunk mindenhol, egyedül Lengyelországban olcsóbb egyértelműen. Viszont úgy vettem észre, hogy Csehországban nincsenek akkora különbségek a városi és autópálya melletti benzinkutak árai között, mint itthon. Az autópályák esetén Lengyelországot nehéz überelni, a gond csak az, hogy alig van autópálya. Szlovákiában az a rövid szakasz, amíg átérünk Csehországba, rendben van, Csehországban viszont Brno környékén, valamint Prága és Brno között nagyon rossz minőségű, üt, ráz, kényelmetlen, hosszú távon a kocsinak is káros lehet. A magyar autópályák minőségével csak az új lengyel szakaszok vethetők össze, abban nagyon jól állunk. Én különösen, mert az összes vidéki célpontomhoz autópálya vezet, már egy normális országúti fogyasztást sem tudok mérni :)

2012. április 3., kedd

lemondás

Vasárnap óta külföldön vagyok, úgyhogy talán csak két cikket olvastam a "nagy lemondásról". Az előtte lévő időszak viszont egyszerre volt már unalmas (mégiscsak ugyanazt a témát csócsálgatták hosszú ideje) és kreatív; nem gondoltam volna, hogy naponta újabb poénok születtek.
Ki így, ki úgy fogalmazta meg véleményét, gyalázkodó írások olvasásába bele se kezdtem, szerencsére voltak szellemesek is.
Amit viszont már több helyen láttam, az egy idézet Mikszáth Kálmán A fekete város című regényéből, ahol Gyuri és Pali bácsi beszélgetnek, utóbbi egy vadászat során lelőtt bíró miatt került bajba:

"Egy-kettőre megvolt az ebéd. Csak ketten ültek az asztalnál. A patvaristáknak ma külön tálalnak a nagy ebédlőben. Az alispán jóval vidámabb lett, szemben ülvén öccsével, gondűző tokaji mellett. Mindenről beszélt, csak az »esetről« nem, mintha elfelejtette volna. Emlegette, hogy Osgyánba készül húsvétkor, a Rózát meglátogatni. De milyen nagy már. És milyen kedves leveleket ír. »Majd felolvasok neked egyet délután.« Akkor aztán elhallgatott, mintha a lelke e levelek tartalmában éldelegne, mire lassankint elborult a homloka s váratlanul így szólt Gyurihoz:- És te mit tanácsolsz nekem ebben a dologban?
- Én? Melyik dologban?
- Ebben az emberölési slamasztikában.

Gyuri elmosolyodott.
- Oh, istenem! Én tanácsoljak a vármegye legokosabb emberének?
- A maga ügyében, édes öcsém, mindenki szamár, tehát mégis…
- De én a mások ügyében is szamár vagyok, Pali bácsi.
- Mindegy. Mégis mondd meg, mit tennél az én helyemben?
- Megmondjam?
- Kérlek.
- Hát én mindenekelőtt lemondanék az alispánságról.
Az alispán nyugtalanul mozdult meg.
- Látom, igazad van. Tudniillik abban, hogy szamár vagy. Miféle bohóság lenne akkor vetni le a legerősebb páncélt magadról, mikor a legtöbb golyóbis zuhog a melledre.
Görgey Gyuri elvörösödött. Bántotta, hogy a nagybácsi úgy lehurrogta.
- No, hát én úgy fogtam fel - védte magát -, hogy az alispáni tisztség nem éppen páncél, hanem gyönyörű köntös, mely nem egészen az illetőé, aki viseli, egy kicsit azoké is, akik három évi tartamra a testére húzták, hogy benne ékeskedjék. S ha mármost az a kilátás van, hogy a testemnek irányzott golyóbisok azt a szép köntöst is ki találják lyukasztani, ami nem az enyém, hát egyszerűen levetem.
Görgey Pál kezéből kiesett a villa. Ez az okoskodás homlokon ütötte. A hirtelen benyomások embere volt. Odanyújtotta a kezét öccsének.
- Úr vagy. Úri módon gondolkozol. Meggyőztél, kölyök. Lemondok az alispánságról.
"