A futás talán a legkevésbé technikai sport, annak ellenére, hogy technikai pólók, kompressziós szárak, spéci izotóniás italok és egyéb csodaszerek és kütyük segíthetik a futókat. A legfontosabb felszerelés persze maradt a futócipő. 2009 óta futok olyan cipőben, ami belső megtámasztásos, valamennyire kompenzálja a bokáim dőlését, akkor vettem az
első Nike Structure (akkori 11-es modell) cipőmet. Azóta
még kettőt elnyűttem, nemrég vettem egy újat, ez már a 18-as. A mérete miatt (48.5) persze ismét rendelni kellett, ismét a Spurit választottam. Winkler írta valamelyik futóblog posztjában, hogy a futócipők szándékosan rondák, hogy ne ezeket viseljük a hétköznapokban. Ez a Structure szériára talán fokozottan igaz, egyre gázabb a kinézete, de az 1000+ km-es korábbi cipőből átlépve mennyei a puhasága és a tartása; erősített belső támasz ide vagy oda, ekkora igénybevétel azt is megtöri.
Tavaly óta új dili a teljesítménytúrázás, ahol sokszor tempósan megyünk, bele-bele is futunk. Bakancs szóba sem jöhet, tavaly vettem egy Salomon túrafutócipőt, nagyon masszív darab, de még mindig túl merev, 20 km felett nem az igazi.
Vettem tehát egy túrafutócipőt. A Nike-nak nincs belső támaszos túrafutója, így életemben először Asics-et választottam, a Trabuco 3-as modellt. Kétszer futottam vele 9-9 km-t, nem tör, kényelmes, könnyű, betonon picit még puhább is, mint a régi aszfaltos futócipőm, terepen a talpa sokkal kevesebb szúrást/nyomást enged át. A talp kialakítása alapján gondolom jól is tapad, ezt még nem teszteltem. A
Mátrabércen ez volt az egyik leggyakoribb márka, amit a hosszú távon indulókon láttam.
A leselejtezés nem feltétlenül jelent kukázást, a felső részük sokkal tovább bírja, csak az állandóan használt Nike futócipőimből szép gyűjtemény jött össze.