2017. augusztus 24., csütörtök

Matyiban

Először és utoljára a József-hegyi-barlangban voltam 3 éve egy nem kiépített túrán, akkor hatalmas élmény volt. Most a lányokkal mentünk a Matyiba, azaz a Mátyás-hegyi-barlangba egy barlangász egyesülettel, ahol egy olyan csoporthoz csatlakoztunk, akik vállalták, hogy kezdők által is járható úton mennek. Ehhez képest rendesen kellett kúszni-mászni, átpréselni magunkat valószerűtlenül szűk nyílásokon (nyilván Emmának könnyebb dolga volt, mint nekem), lazán átlépni pár méter mély nyiladékokat, és felkapaszkodni olyan kürtőkbe, melyekben első ránézésre alig találni használható fogást. Tény, így nagyobb élmény volt. A telefonom szerencsére nem vittem le, nagy eséllyel nem úszta volna meg a zsebemben, így csak egy előtte-utána képre futotta.

Izgalom:
Eufória:
 

2017. augusztus 22., kedd

Földvár - vihar előtt

Ez itt a világ legdrágább fotója, kb. 1.5 milliárd forintért kelt el majd' 3 éve.
Itt pedig a szombaton Földváron lőtt fotóm. Estig akciós, 1.5 milliós áron megvehető:

2017. augusztus 21., hétfő

Schneeberg - majdnem

Régen terveztük, most soproni jóbarátaink - mint helyiek - meghívtak egy Schneeberg túrára.

Bálint kicsit még megilletődött a 120 éve működő fogaskerekűn.
 Gyönyörű kilátással 40 perc alatt ér fel Puchbergből a Hochschneeberg állomásra.
 Vannak meredek szakaszai a pályának.
 A Szalamandra megáll kb. 1400 méteren a Baumgarten állomáson, ahol isteni buktát árulnak.
 Az 1800 méter magasan lévő Hochschneeberg végállomás.
 A 2075 méter magas Schneeberg innen még pár km-es túra, de hideg volt, fújt a szél és tök ködben volt a hegy. 
Otthon meg kánikula.
 Az Erzsébet-kápolna az egyik fenti látványosság. 5 percenként azért elvonult a felhő róla.
Sissi kápolnája belülről.
 Amikor néha kitisztult, klassz kilátás volt már a végállomásról is.
 Magasság.
 Amikor leértünk, a csúcs még mindig felhőben volt.
 Báró Hegyeschtűy Vászoly és a mozdony.
 Gyerekcsapat.
 Azért csúcstámadás nélkül is elfáradtak.

2017. augusztus 20., vasárnap

Gemenc - Baja

Anyai ágon mégiscsak bajai lennék, 2 nap nyaralás Baján kijárt idén július végén.

A Gemenci kisvasút pörbölyi végállomásán
 Zötyög, pöfög, hú de klafa!
 Az ilyen nyíladékokban vártuk a vadvilág feltűnését.
 A hivatalos neve Gemenci Állami Erdei Vasút. A második szó kivételével mindegyikről megbizonyosodhattunk.
 Egyszer csak leszállt a mozdonyvezető egy láncfűrésszel és szétcsapta a vágány közelébe esett fatörzset.
 Oldschool.
 Lassiban van egy kis halászati kiállítás.
 Meg játszótér.
 Lassiba egy fél óra alatt eljut, itt el lehet tölteni újabb fél órát, míg ugyanaz a vonat visszafelé (Malomtelelőről) felvesz.
 Szúnyogok nem voltak, csak ilyen ordas harapós böglyök.
 Kabrió feeling alul-felül (az ott a kerék).
 Gemenc jó.
 Visszafelé sok turista várt az egyik megállónál, nosza hozzácsatoltak még egy vagont.
 Pörbölyön kiállítás a gemenci élővilágról.
 Mi, négyen.
 Estére a híres érsekcsanádi Rév Csárdába foglaltunk asztalt és rendeltünk Halászos halászlét.
 Az a középső a mienk, amit ugyanebben a bográcsban tálalnak. 
 Bajai gyaloghíd, mint új nevezetesség.
 Másnap pihenés a Dávodi strandfürdőn.
 A változatosság kedvéért másnap este is bajai halászlé, ezúttal a Sobriban a Sugovica partján, ahol egyébként a szállásunk is volt.
 Baja, főtér és a nagy meglepetés: térkő és szökőkút.
 Gyerekek! Vágjatok hülye fejet!

2017. augusztus 19., szombat

Sziklamászótábor

Kicsit tartottam tőle, Eszter óvódás korában kezdett falat mászni, kb. 4. osztályos koráig tartott a lendület (lsd. itt és itt és itt), jött a röplabda, capoeira és most a tenisz. Ehhez képest nagy élmény volt látni, milyen falakat mászott meg a tábor végére.

A Kis-Gerecse kőfejtő különböző falait mászták egy héten keresztül.
 Eszter a falon (a jobb oldali alak :))
 közel...
 ...és fent.
 Egy pár sebet azért összeszedett.
 Nem csak én voltam kíváncsi a nagy falmászóra :)
 A fenti fal.
 Pusztamarótról a kéken kell jönni a kőfejtő felé, ez a szakasz a Gerecse50 és a Kinizsi100 része is.

2017. augusztus 18., péntek

Velencei tó körbebringa

Nagy nyári tervünk volt, hogy Bálint idei szerzeményével, a 20"-os bringájával körbetekerjük a Velencei tavat, végre sort kerítettünk rá.

Az északi parton sok az árnyas útszakasz.
 Az első 10 km-en még akkora a lelkesedés, hogy azt hittem, délután a Balatont is körbetekerjük.
 1-2 emelkedő van csak Pákozd közelében.
 Első gyümölcsdobozos pihenő 13 km után.
 Kukoricavár.
 Az autópálya alatti aluljárót elöntötte a Császár-víz.
Emmával fél lábbal átlökögettük magunkat, Bálintnak térdig ért volna.
  Muszáj volt helyben megbizonyosodni, hogy a bálákba nem lehet csak úgy belesüppedni.
 Létrán a Sarvaicz keresztnél lévő kilátóba.
 Nádaspano
 Egy négyzetméterre vetített sok kilátó.
 37 km (kis kápolnásnyéki kitérővel) és palacsinta utáni jutalom.