2018. október 29., hétfő

Bálint peca

Megvan az állami kiskönyv, ennek birtokában lehet megváltani akárhol a területi engedélyt.
 Eső nem állíthat meg.
 Kisgyerekek csak úszóval pecázhatnak.
 Első kapás.
 Vörösszárnyú keszeg.
 Elég szép helyen fekszik a háziréti horgásztó.
 Se szék, se tartó...
 Másnap beetettünk.
 Türelem :)
 Az első sügér!
 Büszke :)
 A másik stégen is próbálkozott.
 A bejárathoz közel megszaporodtak a pecások.
A mai fogás a Decathlonban volt, két horgász szék, bottartók. 
A székek próbája az esti bográcsozásnál...
 Jó lesz :)

2018. október 18., csütörtök

2018. október 15., hétfő

Kesznyéten

Nem is hallottam még Kesznyétenről, azt sem tudtam, hogy néz ki egy árvízkapu. Aztán minden megváltozott:

2018. október 8., hétfő

Le Havre

Le Havre messziről nem szép (gyárak, olajfinomítók, kikötő), a város viszont rendezett, itt pl. egy városrész, amit nem bombáztak a háborúban.
 Városháza - Mairie
 Le Volcan kulturális központ koncertteremmel, Oscar Niemeyer tervezte
 1944 szeptemberében az angolok porig bombázták Le Havre kikötőjét és a kikötőhöz közeli városrészt. Ekkor már Párizst felszabadították, az angolok a hadművelet dokumentációját titkosították (amit folyamatosan hosszabbítanak); egyesek szerint azért bombáztak, hogy az amerikaiak ne Le Havre, hanem Southhampton kikötőjét használják majd a segélyek szállítására.
Az újjáépített városrész 2005-ben megkapta az UNESCO világörökségi védelmet. Egységes stílusban, tkp. az egész városrész azonos méretű panelekből épült fel (költséghatékonysági okokból). A terv szerint a másfél emeletnyi magasságban összekötöték volna az épületek erkélyeit, így az utcaszint fölött lehetett volna gyalogosan közlekedni. Ez nem valósult meg, de minden épületen ott vannak ugyanolyan magasságban és szélességben az erkélyek.
 Cathédrale Notre-Dame du Havre
Étretat, bő 30 km-re Le Havre-től
Étretat strand
Étretat sziklák
A 2143 m-es, 856 m támaszközű Normandia híd 
 5.4 Euro oda, 5.4 Euro vissza
 Totál kiment a fejemből, hogy 2014-ben a normandiai túránkon is átmentünk ezen a hídon.
 Le Havre messziről.
Levezetésként - Reimsi katedrális
 ...
 Részletek

2018. október 7., vasárnap

Cité de l'Automobile - Mulhouse

Le Havre-ba menet félig-meddig útba esik Mulhouse (német neve Műhausen/Münchausen, lsd. Münchausen báró történetei), ahol kivételes autógyűjteményt őriznek a Cite de l'Automobile múzeumban.

A múzeum bejárata
 Jól kezdődik
 Hűtődíszek
 Sok-sok
 A nagycsarnok
 Az atuós kártyák egyik a hőse, az Aston Martin Lagonda
 Rallye sarok
 Itt található a világ legnagyobb Bugatti gyűjteménye, több, mint 120 autóval. A Schlumpf testvérek nagy Bugatti rajongók voltak.
 A forma-1 szekcióban is szép a felhozatal.
 Most ismét sorra nyerik...
 Damon Hill autója
 A Porsche gyűjtemény egyben csillár gyűjtemény is (komolyan!), azért jobban örültem volna valami rendes megvilágításnak.
 Csillárfényben
 Nagyfiúk
 no comment
 Két instant get
 Gorcsev Iván 
 Papának Bugattija volt, így a kissrácnak sem lábbal hajtós Moszkvics jutott
 Akkoriban még elég egyszerűek voltak az autók.
 A Bugatty Type 41 Royale
 Bugattik Barcelona taxi színben
 Hűtődíszek 
 Van egy pár gép behányva a sarokba is, folyamatosan folyik a kocsik felújítása
 Egy másik Royale (Coupé Napoleon). Ezt a konkrét darabot használta Ettore Bugatti.
 F1 a sötét aranykorból
 Méretek
 Hátsó sor
 Karosszéria sablonok fából
 A múzeum pályáján be lehet fizetni pár körre klasszikus sportkocsikkal, ezt sajnos lekéstem
 Még a parkolóban is látnivalók