2011. november 17., csütörtök

Arany ember és a néptánc

Eszter ovisként nagy lelkesen járt néptáncra, aztán a suliban ez szépen elfelejtődött. Egyrészt amikor elsős volt, még óvatosan szerveztünk neki különórákat, azóta sem szeretjük úgy leterhelni, hogy este már csak fáradtan kóvályogjon. Másrészt lett más izgalmas program, falmászás, úszás, bringázás. Idén egy osztálytársa rábeszélte, hogy a másik suliban Misi bácsi tart néptáncot, járjanak együtt! Tímár Mihályt szerintem minden gyerek ismeri Hidegkúton, Eszter ovijában is ő tanított, jó tanár, látszik az óráin, hogy ez neki való. Az én korosztályom, 4 gyereke van, remek ember, avagy aranyember, a neve után.
Kedden volt bemutató óra, megmutatták a kicsik, mit tanultak. Volt zenekar is, Misi bácsi elmagyarázta, ki a prímás, a brácsás, a nagybőgős, mi a dolguk, hogyan szólnak a hangszerek egymás kísérete nélkül. Amikor pihenésképpen énekeltek, a zenekar kísérte őket; Érik a szőlő, Házasodik a tücsök, Télen nagyon hideg van stb. Kérdi Misi bácsi, mit szeretnétek még énekelni? Attila jelentkezik: a Leesett a hó-t! A zenekar tagjai elkerekedett szemmel néztek, ezt még ők se ismerik, amikor a szülők nagy derültségére Misi bácsi megnyugtatta őket, ez a Meghalt a béres, csak átköltötte, ne énekeljenek ilyen szomorú dalt, hogy meghalt, még ha egyik gyerek sem tudja, ki is az a Béres :)

Meghalt a béres,
Oda a béres;
Nincs ki mondja az ökörnek:
Haj, helyre Rendes!

Meghalt a gulyás,
Oda a gulyás;
Nincs, ki mondja a tehénnek:
Hajrá, te Villás!

Meghalt a kanász,
Oda a kanász;
Nincs ki mondja a bojtárnak:
Vágd le a Siskát!

Meghalt a juhász,
Oda a juhász;
Nem mondja már a Puminak:
Tereld a falkát!


2011. november 11., péntek

lore.hu

Végre frissítettem a honlapom. A család szekcióban 2011-ről immár 106 kép található és felraktam az utolsó utazások képeiből is a válogatásokat.

2011. november 10., csütörtök

Vigorón

Nemrég elcsíptem egy részletet a rádióban egy közép-amerikai úti beszámolóról. Mexikó talán kevésbé érdekes, Nicaragua, Guatemala, Honduras és El Salvador már annál egzotikusabbnak hangzik itthon (azt hiszem Costa Ricáról és Panamáról nem beszéltek). Érdekes volt az ottani életszínvonalról, közbiztonságról hallani, de még érdekesebb volt, hogy az utazó szerint ezen országok gasztronómiája tök unalmas. Még Mexikóé is, hiszen ugyanazt csomagolják mindenbe, csak másképp és mindent nyakon öntenek chilivel.
A közép-amerikai növény és állatvilágból azt hittem változatosabb étkek készíthetők. De nem, csak krumpli, bab és csirke. Egyedül a vigorónt említették, mint hagyományos nicaraguai ételt, ami érdekesebb. Ez tehát curtido (darabolt káposzta, paradicsom, hagyma és ecetes-sós chili), yuca (krumpliféle) és chicharrones (sült disznóhús) keveréke.

2011. november 8., kedd

Cristina Fernández

Érdekes családi elnökváltások adódtak Argentínában. Az októberi választások után Cristina Fernández lett ismét Argentína elnöke. Nála nagyobb arányban csak Juan Perón nyert 1973-ban. Cristina a második női elnök, előtte csak Isabel Martínez de Perón volt, aki férje, Juan halála után lett elnök 1974. És Cristina is a férjét, Néstor Kirchner-t váltotta 2007-ben. Ja, és Néstor is meghalt, igaz, csak egy éve, 2010 októberben.
Ide csak halványan kapcsolódik, de a németek dél-amerikai befolyása a XX. században is megérne pár posztot...

2011. november 7., hétfő

Wilhelm Menzel

A szomszédban 3 gyerek van, mindhárman zongoráznak, a nagyfiú elég magas szinten, ahogy hallom, előadások stb. Kinőtték a Menzel Piano-t, senkinek nem kellett, még a Vaterán se lehetett elpasszolni. Öcsémet rögtön érdekelni kezdte, amikor áttoltuk hozzánk, rájöttem miért nehéz elpasszolni. Ha valami ilyen baromi nehéz, jónak kell lennie, hogy megérje elvinni.
Amúgy szép darab, nem olyan pozdorja+fólia kinézetű mint sok társa. Viszont nincs róla sok információ a neten, azon kívül, hogy rajta van a piano márkák listáján, bár az értékelések nem teszik nagyra, annak ellenére, hogy egy a XIX. század végén alapított cégről van szó. Eszerint a lista szerint pl. csak 2 csillagos, ott, ahol az 1 csillagosok csak "zajos bútordarabok". Talán ez az oka, hogy Wilhelm Menzel-ről sem tudtam meg semmit a neten, pedig érdekelt volna.
Persze biztos remek tanuló hangszer, remélem szeretik majd a gyerekek!

2011. november 6., vasárnap

színek

Minden évszaknak az eleje a legjobb, most ez az ősz is nagyon tetszik, baromi jó színek vannak, még a mi kis kertünkben is. Vannak növények, melyek még kitartanak és hozzák a nyári formájukat, vannak melyek klasszikus őszi színeket vettek fel és vannak, amelyek már fonnyadnak, mégis szépek. Kiszaladtam a kertbe tegnap a kamerával és pár perc alatt ezeket lőttem:

















2011. november 5., szombat

Mars500

Az űrkutatásnak számos ága van, rádiójeleket venni az űrből vagy kozmikus sugárzást mérni egy műholdon kevésbé tűnik izgalmasnak a nagyközönség számára. Csak a nagy durranásokra emlékszünk, 1961-ben járt Gagarin az űrben, 1969-ben léptek először a holdra és azóta nemzetközi űrállomásunk is van. Az Apollo programon belül Armstrongékon (Apollo 11) kívül még az Apollo 12, 14, 15, 16 és 17 juttatott 2-2 embert a Holdra, ahol 1972 óta nem is járt senki. Talán majd most, a felgyorsult kínai űrprogramban... Az USA (NASA) és Európa (ESA) most a Marsra figyel. Robotokat küldeni a Marsra "egyszerű", nem kér az út alatt inni és ha nem sikerül a misszió, a sajtó egy napig sopánkodik a beleölt milliárdokon (dollárban), de emberekkel azért más a helyzet. A Hold itt van egy köpésre, alig 400e km, a Marsra jutni viszont jó esetben is kb. 60 millió km-es utat jelent, azaz mai számítások szerint kb. 250 nap lenne az odaút. A hordozón és egyéb technikákon kívül a Mars esetében fontos kérdés, hogy bírja a személyzet az oda és visszautat, a be-, el- és összezártságot?
Az ESA 2010 júniusában bezárt tehát 6 embert az űrhajó szimulátorába (tkp. egy szűk konténer) és vizsgálták, hogyan viselkednek, ez volt a Mars500 expedíció. Letelt az 520 nap (az oda- és visszaúton kívül azért a Marsot is megnézik majd), mint olvashatjuk (az index-en vagy akár az ESA honlapján), sikeres volt, nem kattant be egyikőjük sem.
De azért szerintem elég jelentősen befolyásolja a körülményeket, hogyha tudom, hogy nem lehet mondjuk 35 millió km-nél kiszállni vagy mondjuk benne van a pakliban, hogy 250 nap után nem sikerül a leszállás. Aztán az is kérdés, mennyire reprezentatív ez a minta? Részt venne-e ilyen kísérletben egy ilyen utazásra valóban felkészített (és méregdrágán kiképzett) űrhajós? És ha Alexandr jól bírta itt a Földön, biztos, hogy majd a kiválasztott űrhajós sem dobja be a törülközőt még az odaúton? Persze az űrprogramok jelenlegi állását nézve van még idő további vizsgálatokra...