Első nap (kedden) reggel 6-kor indultunk itthonról, 7-kor indult a vonat Egerbe, ahol 9-kor átszálltunk a Szarvaskőre induló zötykölődőre. Ott már szemerkélt, fél órát vártunk a bezárt állomás előtetője alatt, míg csillapodott, 10-kor végre elindultunk. Fél órán belül akkora eső kerekedett, hogy az esőkabátok ellenére bőrig áztunk, a legkellemetlenebb az volt, hogy a cipők is tocsogtak a vízben, pedig még 1 km szintemelkedés és 25 km táv volt előttünk. Egy beállóban szusszantunk egyet, de végül fél 1-ig meneteltünk az Őr-kő lábánál lévő kulcsos házig. A ház fedett teraszán száraz pólót vettünk, kicsavartuk a zoknikat és kiöntöttük a cipőből a vizet (kellemes volt visszavenni).
A hideg ebéd új erőt adott a nap második felére, ebben a látnivalók is sokat segítettek: kőtenger, barlangszállás Cserepes-kőnél, kilátások a Tar-kőről és Három-kőről. Volt egy szakasz lefelé, ahol bő negyed óra volt leküzdeni egy kb. 200 méteres letjőt, annyira meredek volt és laza kövekkel borított, nem véletlenül volt jelöletlen az út, de ilyen is kell, élmény volt. 6 után érkeztünk meg Répáshutára, a kisbolt már zárva, fáradtan és éhesen ültünk be az étterembe egy jó vacsorára. A szállásunk egy néninél volt (Kata unoka szobájában :), teljesen korrekt volt, valamivel este 9 után már mindhárman aludtunk.
1. nap:
Vasútállomás, Szarvaskő
2. nap:
Cipőszárítás reggel.
8 körül keltünk, óriási adag hagymás rántotta reggelire és indultunk is. Mielőtt leereszkedtünk volna a völgybe, megnéztük a felázott talajon, mitől is lápa a lápa, majd kimentünk a Fehér-kőre, innen klassz kilátás nyílik a völgyre. Lefelé több helyen átvágtuk a szerpentint, végül csak kétszer estem el az amúgy is kopott futócipőmben, de nem lett semmi baj. A völgyből egy lendülettel mentünk fel a Bükk fennsíkra, ahol napsütés várt. Kis pihegés után nekivágtunk a Bánkútig előttünk álló majd' 10 km-es utunknak, nyugis környezet (még térerő sem volt :), lankás, könnyű terep, csak Jávorkútnál álltunk meg egy üdítőre. Bánkúton ebédeltünk és gyorsan indultunk is tovább, hogy elérjük a kisvasút utolsó járatát a Szalajka-völgyben. Nemrég derítették ki az eddig a Bükk legmagasabb pontjának tartott Istállós-kőről, hogy a Kettős bérc magasabb nála, felmásztunk hát először a Kettős bércre, majd az 1 km-en belül lévő Istállós-kőre is. Technikailag innen a Szalajka völgybe vezető út volt a legnehezebb, meredek, csúszós, de megúsztuk esés nélkül. Megnéztük az Istállós-kői ősember barlangot (A történelmi időkben a barlangot sokáig hodálynak használták. Amint ezt első leírója, Fényes Elek (1851) is megállapítja geográfiai szótárában: ezer sertés könnyedén elfért benne. Erről kapta a nevét maga a hegy is: kőistálló – Istállóskő. Jelenleg az ország leglátogatottabb ősemberbarlangja.) és negyed órával a vonat indulása előtt leértünk a Fátyol vízeséshez. Elértük a vonatot, Szilvásváradra unokatesóm jött értünk. Szuper túra volt, köszi, Gábor :)
3. nap:
Indulás a turistaházból.
11 éves Eszter lányom remekül bírta, annyira, hogy még élvezte is. Nem is a teljesített táv (idén négyszer is volt 20 km-t meghaladó egynapos túrákon) a nagy dolog, hanem az, hogy tartotta a tempónkat, pedig mindketten a tempósabban haladók közé tartozunk. El is kapta a hév, alig várja a következő hosszú, akár ottalvós, akár sátras túrát.
Kell végre egy túracipő, aminek legalább az oldala vízálló és rossz terepen is megfelelően tapad a talpa.
Csúszós, meredek lejtőn jó, ha szabad az ember mindkét keze. Még jobb, ha mindkettőben egy-egy túrabotot tart.
A kamásli hasznos dolog, még ha nem is bír akármekkora esőt, az is kell.
Érdemes a hátizsákra is vízálló burkolatot szerezni (a bringás zsákomon van, nagyon jól működik) vagy egy olyan poncsót használni, ami a hátizsákot is burkolja.
Az eső ne riasszon el senkit a túrázástól, még ilyen nagy esőben is hatalmas élményekkel lettünk gazdagabbak!
