Egy hete (közvetlenül a bemutatója után, november 8-án) láttam (nem Imax-ben, nem 3D-ben), akkor még szinte csak pozitív kritikákat keringtek róla, persze azokat is csak a film megnézése után olvastam el. Azóta már árnyaltabb a kép, nem minden kritikus lett a film rajongója, az
IMDB-n azért most is 9.0-án áll. Csak az olvassa tovább, aki már látta vagy nem akarja megnézni!
Nekem tetszett, de nem voltam elájulva tőle, nem jelenteném ki, hogy ez az év filmje. A filmekben nem zavarnak a valóságtól elrugaszkodott jelenetek, tőlem átugorhat John McClaine a lebegő vadászrepülő szárnyára, és nem zavarnak a történet szempontjából irreleváns hibák; nem baj, hogy a Gravitációban a Hubble ugyanazon a pályán mozog, mint az űrállomás és az sem, ha Bond újratöltés nélkül lő harmincat, miután egy hídról motorral a mozgó vonat tetejére ugrat. De vannak olyan hibák, melyeken nem tudok túllépni és vannak olyan kérdések, melyekre igenis választ várok a filmben, ha már egyszer feltették, ugye.
Az elvárások már a stáblistát elnézve is nagyok voltak, a legnagyobb nagyágyú a rendező,
Christopher Nolan, sok nagy filmmel a háta mögött, a történet szövevényessége és a látványos jelenetek miatt talán az
Eredet (Inception) ugrik be elsőre, mint összehasonlítási alap. A másik nagyágyú Matthew McConaughey, aki nem egy hollywood-i sztárocska, hanem a legnagyobbak között van, most nézem a True Detective-et, engem meggyőzött. A mellékszereplők a filmben szó szerint csak mellékesek a főhős mellett, de amúgy nagy nevek: Michael Caine, John Lithgow, Anne Hathaway. És ott van még
Hans Zimmer, aki a zenéért felelt és abban egyet is értek a kritikusokkal, ennél jobb aláfestést az űrbeli jelenetekre filmben még nem hallottam.
A Csillagok között jól indul, érdekes (bár nem világos) az apokaliptikus kép a porral és a földművelés központú életmóddal. Elég sok időt eltölt a háttér (szereplők és történet) megalapozásával, de engem még jobban érdekelt volna, hogy mit csinálnak azok, akik nem gazdálkodnak, milyenek a nagyvárosok, mi a helyzet az USA-n kívül, mit csinál az a pár kiválasztott értelmiségi, ha a NASA is csak egy eldugott bunkerben üzemel alig pár alkalmazottal. Érezni, hogy a Murph által érzékelt jelenségeknek még lesz szerepük, csak nem vesztegetne a rendező ennyi időt rá, ha a kislány komplett idióta lenne, nekem mondjuk az üzengetés ezen formája (mind a koordinátákkal, mind a fekete lyuk adatainak lemorzézásával) túlbonyolítottnak tűnik. A NASA-s rész majdnem olyan amerikás, mint amikor a Függetlenség napjában az USA elnöke beül a vadászgépbe, mert hát ki, ha ő nem! Cooper-t is kiválasztják, mert ő igazi pilóta, a mostaniak meg csak videójátékokon edzettek. Most kezdtem bele Dancsó Béla: Holdséta, a Holdra szállás története című könyvébe, belelapozva is feltűnő, hány évig készülnek az űrhajósok arra, hogyan vezessenek egy új eszközt, hogyan szálljanak le ismeretlen felszínen stb. Erre Cooper-t, aki megtalálja a bunkert, kiválasztja az öreg prof. (najó, a film ismeretében tegyük fel, hogy azért, mert eleve kiválasztottnak tartja), nemsokára meg már vezeti az űrhajót, később pedig olyan kunsztokat csinál vele, amit nem tudom, hogy tanult meg az F-16 pilótafülkéjében. Mondjuk jó, hogy megtette, mert a film legizgalmasabb részei voltak... Szóval kiválasztják, itt már elkezdődik a film másik erős vonala, az érzelmi szál; Murph és Cooper elválása, de még semmi komoly, a néző még nem érti, kik mondták még Murph-nek, hogy Coopernek maradnia kellene.
Indul az űrutazás, nekem a robot kicsit mókás volt (nem láttam a 2001: Űrodüsszeia-t, amire ez állítólag utal), amíg a vizes bolygón nem menti meg a csajt egy transformers-szerű átalakulással, nem is értettem, miért nem egy okostelefont vittek helyette. Az űrutazással nagyjából minden oké, mondjuk volt egy olyan érzésem, hogy a pörgéssel előállított mesterséges gravitációval csak a CGI költségeket akarták csökkenteni, de rendben van, ahogy a hibernálás is; ez a jövő és kész. A féreglyuk tetszett, imponáló a bátorság, hogy az elméleti fizikusok leírása alapján megcsinálják, mi a legvalószínűbb kinézete a mai tudásunk alapján. A vizes bolygó is rendben volt, jó ötlet ez a hullám és itt vesztettük el az egyik töltelékűrhajóst, aki nem is tudom már, hogy ki volt és miért volt ott. Az érzelmi húr erről a bolygóról visszatérve feszül meg leginkább, ütős, ahogy Cooper a közben felnőtt gyerekeinek üzeneteit nézi, ráadásul Nolan még nem enged a feszességből, Murph nem borul a kamerára, hogy I love you, Daddy! Az idő relativizálása szintén tetszett (Interstellar timeline
ITT), az űrhajó üzemanyag és energiakészletével együtt ez ad nagy súlyt a döntéseknek, azon kívül persze, hogy a film elméleti fizikus szakértő nagyágyúja,
Kip Thorne elültette a bogarat Nolan fülébe, hogy ezzel számolni kell. A következő nagyon emberi oldal, amit a film kezel, hogy mennyire befolyásolják a tudósok pragmatikus döntéseit az érzelmek. Cooper hideg fejjel Dr. Mann bolygójára megy, mert tudja (honnan?), hogy Brand szerelmes Edmunds-ba. Aztán a film egyik nagy konklúziója (kellene, hogy legyen?), hogy jobb lett volna az érzelmekre hallgatni... Dr. Mann bolygója rendben volt (utólag tudtam meg, hogy egy izlandi gleccseren forgatták, jó tudni, hogy nem teljesen odavetített, mint a
Wall street farkasa nagy része), a fejlemények ismeretében már a szétszedett robot is világos lett. Cooper megmenekülése viszont meseszerű, úgy röpködnek űrhajóval teljesen más környezetben percek alatt egymásért, mint ahogy más filmekben autókáznak. A másik, ami nekem már sok volt, az Mann menekülése. Egyrészt honnan tudta egyáltalán kezelni az újabb űrhajót, dokkolót, de ami zavaróbb, elég valószínűtlen, hogy az életét erre áldozó tudós így döntsön, veszélyeztetve az egész missziót és a földi lét jövőjét. Az biztos viszont, hogy ez kellett a film legizgalmasabb perceinek felvezetéséhez, rendben volt a látvány a fekete lyuk előtti űrhajós részeknél.
A fekete lyukas jelenet volt számomra a leginkább valóságtól elrugaszkodott, Stephen Hawking-tól pont idén olvastam Az idő rövid történetét és hát... nem így képzelem. Egy olyan gravitációs tömörülés, ami a fényt sem engedi ki, nos, az nem így szippantja be az űrhajót és nem így lebeg benne az űrhajós (és robotja, hehe), az biztos. Az idősíkok ábrázolása viszont megint rendben volt, csak épp a beszippantást nem tudtam ennyi idő alatt feledni. A közben lazán felvezetett otthoni világ itt kapcsolódik ismét az űrbéli eseményekhez, hogy aztán pár lemorzézott és papírra rajzolt pont-pont-vesszőcskéből Murph megoldja a gravitációs egyenletet (pontosan micsodát is?), amivel lehetővé teszi, hogy egy jó nagy űrállomást állítsanak a Szaturnusz körüli pályára, ahol egyébként Cooper is felébred zavaros menekülése után.
Baseball, zöld fű, mosolygó orvosok, csupa öröm és boldogság. Aztán Cooper, mint annak idején Luke Skywalker, beül egy kis űrhajóba a garázsban és megy Brand után. Hogy megy utána, a féreglyukon keresztül? Ha igen, eddig miért nem ment más?
Szóval sok mellette és sok ellene is, az biztos, hogy nem unalmas, nagyon jó színészek játsszák, grandiózus a zene és érdekes kérdéseket feszeget a naprendszeren túlmutató űrutazásról. Ha nem zavarna néhány (tényleg nem is olyan sok) irreális, elrugaszkodott vagy csak kellően meg nem magyarázott (3 órába azért sok minden beleférhet) elem, a rajongója lennék. A
film wiki oldala egyébként sok mindenre magyarázatot ad, de ennél mélyebben már nem boncolgatnám.
Ha egyéb hétvégi programjaink engedik, adnék még egy esélyt neki Imax-ban, ha már a plakát is erre buzdít.
