2014. augusztus 1., péntek

Párizs gyerekekkel - 2. nap

Versailles-i kastély. Menjünk? Ne menjünk? Érdekli majd a lányokat (Bálintot tuti nem, az nem kérdés :)? A schönbrunni kastély pár éve tetszett nekik, próbáljuk meg. A kastély látogatásával kapcsolatban szabály, hogy nem szabad hétvégén menni és lehetőleg nyitásra ott kell lenni. Ha már kocsival jöttünk, használjuk ki, reggel korán keltünk és fél 8 előtt már úton voltunk Versailles-ba. Nem volt nagy dugó, fél 9 előtt odaértünk, a kastély előtt még üres volt a parkoló és még csak most szállingóztak az első turistabuszok. Én a jegyárusító sorba, Réka a beléptető sorba állt be (nem vettem jegyet online, csak tegnap döntöttük el, hogy ma jövünk ide), végül nyitás (9 óra) után 15 perccel már bent voltunk a kastélyban. Van egy-két nagy szoba és szép a kert, szerintem semmi különös, a gyerekeknek tetszett, kisbusszal elzötykölődtünk a Trianon-kastélyokhoz is, utána szaladgáltak kicsit a kertben, valamivel dél előtt ismét kocsiban ültünk.
Ha már úgyis útban van, próbáljunk meg kocsival menni az Eiffel-toronyhoz, jött a merész ötlet. Egyszer voltam csak Párizsban kocsival, de akkor is óvatosan a Hotel garázsában hagytam, a metro-hálózat itt verhetetlen. De most fontos spórolni az idővel és energiával, mégiscsak 3 gyerekkel vagyunk. Itt is elkezdődtek a szabadságolások, nem volt súlyosabb a forgalom a belvárosban, mintha nyáron át akarnék menni kocsival a Délitől a Keletiig; Versailles-ből bő fél óra alatt a Mars mező végénél lévő parkolóban voltunk. Gyors ebéd (bagett), majd Bálint és Réka a játszótérre, én a lányokkal a torony felé vettem az irányt. A lépcsős pilléreknél alig volt sor, fél óra alatt bejutottunk, pár perc alatt felszaladtunk a másodikra. Itt jött a csalódás, a második emelet második kilátószintjén körbeért a sor, ami a tetőliftre várt, így az első szinten bezárták tetőjegyeket árusító pénztárt, ami után ott is tisztes méretű sor alakult ki. Mivel nem egy 3 órás sorbanállásra akartunk emlékezni, a körbenézés után lecsörtettünk.
A navi klassz úton vezetett vissza a szállásra, elmentünk az Invalidusok háza mellett, keresztül a Concorde téren, el az Opera előtt, végül át a Gare du Nord és a Gare de l'Est között.
Este Eszterrel egy jó pékségből hoztunk bagettet és házi kenyeret, vacsora után pedig a Parc de Villette-t néztük meg. Pezsgő élet fogadott, a parkokban piknikezők, focizók és frizbizők mellett tele voltak a játszóterek, szabadtéri tánc és capoeira oktatást tartottak és még száz lehetőségünk lett volna szórakozni, ha nem sötétedett volna és másnapra nem terveztünk volna programokat.
Ma a gyerekek hamar elaludtak.

Csikós Rómába vitte haza a Bianchit, mi is hazahoztuk ezt a pufókot. Egyelőre jól bírja.
 Még kardigán, még üres tér, még nem fotogén.
 Ez volt a kis sor, aminek közepén áll Réka. És negyed óra múlva kezemben volt az audio izé.
 Lui kápolnája.
 Backstage.
 Némely ablakból szép kilátás van a kertre.
 Még nagyobb örömünkre némely ablakból szép kilátás van tűzoltóautókra is.
 Mosoly kitart és ha Bálint épp a képbe kerül akkor azonnal exponál!
  Tükörpano.
 Gruppenszelfi, Bálintot a nyakánál fogjuk, a lába már épp kihátrál a képből.

 Sandelié.
 Nincs nyitva az aranykapu és nem bújhatnak át rajta. 11-re már óriási tekergő sor alakult ki.
 Capoeira v0.2
 Igen, utána a kocsiban elaludt.
 Az egyik múzeumos videó szerint folyamatosak a felújítások, építkezések, de igyekeznek csak az egyik oldalra koncentrálni.
 Ok, ez tényleg impozáns, mármint a terem.
 Wallpaper.
 "Elvigyem a 3 éves gyermekem kastélyba/múzeumba/kilátóba?"
 Backstage 2.
   Elgondolkodván. De min is?
 Ja, igen... Anya! Éhes vagyok!
 Sárkánymedence.
 Lui tudott élni.
 Napsütés. Bálint mint az analóg filmre fotózott szeplős denevér; fényre érzékeny.
 Kavicskiszedés a tölcséreknél.
 "Fűre lépni tilos!" "Homokot szórni tilos!"
 Most már minden közös kép ilyen lesz??
 Jóság.
 Felfelé mennek...
 ...lefelé néznek.
 Aztán fel...
 ...és végül mégis le.
 A petangozás kelléke a mérőszalag a korrektség...
 ...és mágnes a rúd/zsineg végén a derékfájás kedvéért.
 Ilyen játszótér otthon nincs! Legalábbis nincs egy bazinagy acéltorony mellette!
 Végre otthon!
 Tánc...
 ...és capoeira oktatás a szabadban.
 Piknik.
 Chill out.
 La Géode.
 Bálint, állj szépen te is oda!
 Kapsz fagyit!
 Ritka pillanat. Mármint megörökítve.
 Majd én tolom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése