Az űrkutatásnak számos ága van, rádiójeleket venni az űrből vagy kozmikus sugárzást mérni egy műholdon kevésbé tűnik izgalmasnak a nagyközönség számára. Csak a nagy durranásokra emlékszünk, 1961-ben járt Gagarin az űrben, 1969-ben léptek először a holdra és azóta nemzetközi űrállomásunk is van. Az Apollo programon belül Armstrongékon (Apollo 11) kívül még az Apollo 12, 14, 15, 16 és 17 juttatott 2-2 embert a Holdra, ahol 1972 óta nem is járt senki. Talán majd most, a felgyorsult kínai űrprogramban... Az USA (NASA) és Európa (ESA) most a Marsra figyel. Robotokat küldeni a Marsra "egyszerű", nem kér az út alatt inni és ha nem sikerül a misszió, a sajtó egy napig sopánkodik a beleölt milliárdokon (dollárban), de emberekkel azért más a helyzet. A Hold itt van egy köpésre, alig 400e km, a Marsra jutni viszont jó esetben is kb. 60 millió km-es utat jelent, azaz mai számítások szerint kb. 250 nap lenne az odaút. A hordozón és egyéb technikákon kívül a Mars esetében fontos kérdés, hogy bírja a személyzet az oda és visszautat, a be-, el- és összezártságot?
Az ESA 2010 júniusában bezárt tehát 6 embert az űrhajó szimulátorába (tkp. egy szűk konténer) és vizsgálták, hogyan viselkednek, ez volt a Mars500 expedíció. Letelt az 520 nap (az oda- és visszaúton kívül azért a Marsot is megnézik majd), mint olvashatjuk (az index-en vagy akár az ESA honlapján), sikeres volt, nem kattant be egyikőjük sem.
De azért szerintem elég jelentősen befolyásolja a körülményeket, hogyha tudom, hogy nem lehet mondjuk 35 millió km-nél kiszállni vagy mondjuk benne van a pakliban, hogy 250 nap után nem sikerül a leszállás. Aztán az is kérdés, mennyire reprezentatív ez a minta? Részt venne-e ilyen kísérletben egy ilyen utazásra valóban felkészített (és méregdrágán kiképzett) űrhajós? És ha Alexandr jól bírta itt a Földön, biztos, hogy majd a kiválasztott űrhajós sem dobja be a törülközőt még az odaúton? Persze az űrprogramok jelenlegi állását nézve van még idő további vizsgálatokra...
2011. november 5., szombat
2011. november 4., péntek
Pécs 2010 Kulturális Főváros
Pécs 2010-ben volt Európa kulturális fővárosa (Essen-nel és Isztambul-lal együtt), de a (késve) megkezdett beruházások egy részének kivitelezése még mindig tart. A hosszú hétvégét Pécsen töltöttük, futottam egy kört a kis kamerámmal, érintve a legfontosabb fejlesztéseket.
A Zsolnay negyed egyik látványos eleme a felújított Zsolnay mauzóleum:
De nagy a nyüzsgés a Zsolnay gyár felújított kerítése mögött is, a Bóbita Bábszínháznál új játszótér is lesz, jövő nyáron felavathatjuk.
A Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont sajnos inkább (egyébként nem is olyan súlyos) kivitelezési bakik miatt szerepelt a hírekben:
Pécsen nagyon szeretek futni, sétálni, jó felnézni néha a Mecsek oldalára, pl. a havihegyi kápolnára:
A Széchenyi tér is megújult, mondjuk ide több zöldet is el tudnék képzelni, nyáron vakító volt:
Vannak részletek, amelyek kifejezetten jól sikerültek:
A sétálóutcák is pofásak, mondjuk nyáron nagyobb a nyüzsgés, akkor jobb:
A pécsi székesegyház környékét szeretem, jó itt sétálni:
Az ókeresztény sírkamrákat már volt alkalmam megnézni, az üveg födém belülről is jól néz ki, nem csak felülről:
Útban hazafelé (a Ledinára) eszembe jutottak a budai hegyek meredek utcái, ez különösen futva érzékelhető :)

2011. október 29., szombat
labdakamera
Jonas Pfeil diplomamunkájaként kezdte fejleszteni a labdakamerát. 36 db 2 Mpixeles kamerát épített egy speciális (3D printerrel készített) keretre, melyet kívül habszivacsokkal burkolt.
A labdát fel kell dobni, mikor fent a holtponton, akkor készíti a felvételeket (van benne gyorsulásmérő), így azok nem lesznek elmosódottak és előállítható egy teljes gömb panoráma felvétel.
A labda most van szabadalmaztatás alatt. A BME-n is van 3D printer (több is), kamerákkal is foglalkozunk, gyorsulásmérőt is láttunk már közelről, a megvalósítás se tűnik bonyolultnak, ilyenkor azt kérdezem magamtól, miért nem nekünk jutott eszünkbe?? Persze Jonas nem hétköznapi koponya, érdemes megnézni a honlapját...
2011. október 28., péntek
The Bat!
Sok email klienst próbáltam már, Netscape mail-el kezdtem, rövid ideig használtam Outlookot, próbáltam hosszabban Operát és rövid ideig Foxmailt, de már évek óta csak a Thunderbird-öt használom. Új gép, tiszta lapok, gondoltam kipróbálom a The Bat! levelezőt, egy moldáv cég programját, aminek első verziója már 1997-ben megjelent. Ennek csak a próbaverziója ingyenes, 25 dollárért megvettem egy home verziót, ezt használom 1-2 hete. Tetszik, elég széles körben paraméterezhető, a sok funkció és az a Thunderbird-nél bonyolultabb felület ellenére nagyon kényelmes a használata.
Én közvetlenül a RitLabs-től töltöttem le és vásároltam meg, de elérhető a magyar honlapja is.
2011. október 27., csütörtök
cancer
Rák (a betegség) angolul, vágják rá sokan. Igaz, de eredetileg ez a rák (az állatfaj) latin neve. Nem csak a betegségnél használják a cancer szót, a rák csillagkép is cancer, a ráktérítő pedig Tropic of Cancer (Ezt a Via Corta-t azért megnézném...).
Miért használják a cancer szót a rák betegségre? Andris unokatesóm hívta fel a figyelmem a Wikipedia releváns oldalára:
"Hippokratész több rákfajta leírását is elkészítette. A jóindulatú tumorokat onkosz-nak nevezte, ami duzzanatot jelent görögül, míg a rosszindulatú tumorokat karcinosz-nak hívta, ami a rák görög elnevezése. A különös névválasztás oka valószínűleg a rosszindulatú daganat távoli hasonlósága egy rákhoz, a jól körülhatárolható, kör alakú középrésszel és az innen szerteágazó, vékony nyúlványokkal.
Később a szó végéhez csatolta az -oma toldalékot, ami görögül daganatot jelent, így alakult ki a karcinóma elnevezés. A mai szóhasználatban a karcinóma az epiteliális sejtekből kiinduló rosszindulatú daganat orvosi elnevezése. Celsus volt az az orvos, aki a karcinosz kifejezést latinra fordítva bevezette a cancer elnevezést, amely magyarra fordítva lett rák. Galenus az „onkosz” kifejezéssel írta le általában a tumorokat, innen ered a mai onkológia elnevezés."

2011. október 25., kedd
Bugac
Barcelonából hazafelé öcsém vett fel a 4 gyerekkel a reptéren és rögtön indultunk Bugacra, a Lovas unokatestvér találkozóra. A müncheni köd pénteken is megtréfált, mind a barcelonai, mind a müncheni járat késett, ezt még tetézte egy félpályás lezárás az M5-ösön, de azért fél 8-ra odaértünk, a többiek megvártak a vacsival.
Az 1987-ben alapított Csemete egyesület (teljes nevén: Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület) bugaci tanyája egy oktatóközpont, a kecskefejéstől a napenergia hasznosításon át a növényhatározásig sok mindennel megismerkedhetnek itt a diákok.
A gyerekeknek nagy élmény volt a tanyán hálózsákban aludni és úgy általában kiesni a napi rutinból. Másnap a reggeli készülődésnél és a túra előtt (pl. megnézhették, hogyan fejik a kecskét) már egyenesen az életük legjobb napjának nevezték ki azt a szombatot, szerencsére legalább havonta van egy ilyen életem legjobb napja :)
A túra a pásztormúzeum megtekintésével kezdődött, a kuvaszok szöges nyakörvétől kezdve, különböző fokosokon keresztül a kosok herezacskójából készített dohánytartóig (Eszter legalábbis ezt emlegette itthon) számos, a pusztában korábban használt kellékkel ismerkedhettünk meg.
Ezután fedeztük fel a homokos ösvényekkel szabdalt ősborókást, a nemzeti park fokozottan védett területét.
Az ősborókás szélén egy kilátó található, szép időben a Dunáig ellátni, innen felülről is megnézhettük a tájat.
Hazafelé még megálltunk egy tanyán, szürkemarhák, lovak, Emma ismét talált egy kedvenc lovat magának, külön visszaszaladt megetetni (egy szalmaszállal).
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen érdekes tud lenni a puszta. Unokasógoromtól szakszerű idegenvezetést is kaptunk a helyi állat- és növényvilágról, a gyerekeknek sokkal élvezetesebb volt így, a helyszínen megismerni ezeket a dolgokat. Máris visszavágyunk :)
Az 1987-ben alapított Csemete egyesület (teljes nevén: Kiss Ferenc Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület) bugaci tanyája egy oktatóközpont, a kecskefejéstől a napenergia hasznosításon át a növényhatározásig sok mindennel megismerkedhetnek itt a diákok.
A gyerekeknek nagy élmény volt a tanyán hálózsákban aludni és úgy általában kiesni a napi rutinból. Másnap a reggeli készülődésnél és a túra előtt (pl. megnézhették, hogyan fejik a kecskét) már egyenesen az életük legjobb napjának nevezték ki azt a szombatot, szerencsére legalább havonta van egy ilyen életem legjobb napja :)
A túra a pásztormúzeum megtekintésével kezdődött, a kuvaszok szöges nyakörvétől kezdve, különböző fokosokon keresztül a kosok herezacskójából készített dohánytartóig (Eszter legalábbis ezt emlegette itthon) számos, a pusztában korábban használt kellékkel ismerkedhettünk meg.
Ezután fedeztük fel a homokos ösvényekkel szabdalt ősborókást, a nemzeti park fokozottan védett területét.
Az ősborókás szélén egy kilátó található, szép időben a Dunáig ellátni, innen felülről is megnézhettük a tájat.
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen érdekes tud lenni a puszta. Unokasógoromtól szakszerű idegenvezetést is kaptunk a helyi állat- és növényvilágról, a gyerekeknek sokkal élvezetesebb volt így, a helyszínen megismerni ezeket a dolgokat. Máris visszavágyunk :)
2011. október 24., hétfő
Barcelona T10
Külföldön tömegközlekedni? Nem egyértelmű kérdés. Ha érdekes helyen vagyok, akkor az idő az elsődleges szempont (Gekko is megmondta) és adott esetben megéri (nem anyagilag) taxit hívni vagy a csak kicsit drágább shuttle-t választani ahelyett, hogy a vonatra várnánk. Sokszor (pl. az USA több városában) nincs is más alternatíva, sokszor pedig a tömegközlekedés verhetetlen (pl. Párizsban). Barcelonában is kimegy a metro a reptérre, de a rugalmassága tetszik leginkább. T10-es jegyet vettem, ez 8.25 Euró, 10 alkalomra jogosít fel, ez már nagyon kedvezményes árnak számít más városokkal összevetve, de egy alkalommal 1 óra 15 percen belül akárhányszor át lehet szállni az 1-es zónában (minden az 1-es zónában van, még a reptér is :)). Szerdán például 6-kor felszálltam a buszra, utána átszálltam a metrora, elmentem a hotelbe, leraktam a cuccaim, átöltöztem, onnan metrora, arról átszálltam egy másikra (ami a stadionhoz vitt) és minderre csak egy alkalmat használtam el! Ráadásul január 1-ig érvényes és minden tömegközlekedési eszközön használható.
Ami még tetszett, hogy a meccsről hazafelé nagy tömeg gyűlt össze a metro megállóban, időben jött a szerelvény (szinte üresen, már majdnem este 11 óra volt), de hiába szálltak be a peronon várakozók, nem hajtott tovább, hanem addig állt a megállóban, míg a lépcsőkön folyamatosan hömpölygő tömeg meg nem tölti. Persze menetrend, meg számítógépes vezérlés, de egyes esetekben csak ilyen rugalmassággal lehet megoldani, hogy optimális legyen a kihasználtsága, lehet tanulni tőlük!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)