2012. szeptember 7., péntek

sport 2012 - felkészülés

A sport hosszú idők óta nem ment olyan jól, mint idén. Télen (tavaly novembertől idén márciusig) hetente átlagosan háromszor jártam úszni, ilyenkor korán reggel a Kondorosiban kezdtem 1-1.5 km távval, szaunával. Az enyhébb időnek köszönhetően már március elején elővettem a bringát (13-án tekertem először munkába, tavaly csak március 29-én), ráadásul hazafelé többnyire vagy a Hármashatár-hegyen vagy a János hegyen keresztül tekertem haza, bár van egy olyan érzésem, hogy mind edzésként, mind zsírégetésként jobb lett volna könnyebb terepen, egyenletesebb tempóban hazatekerni. A munkába tekeréseket a bam.hu-n regisztráltam, már csak a csapatverseny miatt is.


Havi bontásban a távjaim:

március - 271 km
április - 428 km
május - 503 km
június - 285 km
július - 86 km
augusztus - 65 km
szeptember - 89 km

Ezen kívül volt még egy balatoni kiskör (77.5 km), egy balatoni nagykör (153 km) és persze számtalan rövidebb (5-10 km-es) bringázás a környéken a gyerekekkel. Dobogókőre 2012-ben sajnos csak egyszer jutottam el, de remélem idén is novemberig lehet majd bringázni, talán lesz még rá alkalom.
Márciusban kezdtem el idei rendszeres futásaimat is, legtöbbször a környéken 7-8 km-t futottam.
Volt pár rövidebb 4-5 km-es kör is, pl. amikor Eszter görkorival követett és volt pár 10 km feletti távom is. Havi bontásban:

március - 70.7 km átlag tempó: 5'43"/km
április - 20.1 km; 5'42"
május - 58,2 km; 5'57"
június - 94,9 km; 5'39"
július - 132 km; 5'47"
augusztus - 87,2 km; 5'24"
szeptember - 15,1 km; 5'35"

Júliusban eldöntöttem, ismét indulok a Nike félmaratonon, neveztem is, fel is vettem a rajtcsomagom, ezen a héten már csak félgőzzel terheltem magam, kétszer futottam, háromszor bringáztam és tegnap teniszeztem egy órát. 2009-ben első félmaratonomat 1:52 alatt futottam, akkor a cél a táv lefutása volt. Az is olyan év volt, aminek 120 kg felett indultam neki, szeptemberre akkor 113 kg-ra fogytam. Idén szintén 120 felett voltam januárban, a mozgásnak és némi odafigyelésnek (kevesebb kóla és csoki) köszönhetően már 108 kg alatt vagyok, mint utoljára 12 éve. Ezért most jobb időben is reménykedem, szeretném 1:45 alatt lefutni, hiszen eleget edzettem, könnyebb vagyok, a verseny plusz motivációt ad. Ráadásul a versenyen a terep is sík, nem ilyen dimbes-dombos, mint nálunk, ez elég sokat számíthat; a sík Santa Monica Beach-en 4'50" alatti km-ekkel futottam a 8 km-t. Hátrányként csak a reggeli rajtot (9 órakor lesz, szinte mindig csak délután/este futok, bringázásból is a nehezebb szakaszokat csak délután vállalom be) és reggeli torokkaparást mondhatom, remélem utóbbitól vasárnapig megszabadulok, a verseny előtt pedig alaposan bemelegítek. Fúú, de bátor vagyok, hogy előre leírtam az áhított időt :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése