Remete-szurdok

Folytattuk a Hidegkút környéki turistautak felderítését, az ünnepek alatt voltam a lányokkal az Újlaki-hegyen, a reptérnél hagytuk a kocsit és a város felől sétáltunk fel a siklóernyősök starthelyéig, majd a fenti hangár és Vörös-kővár felé tértünk vissza. Ez a siklóernyősök bámulásával is kevesebb, mint másfél óra volt. Most vasárnap Bálintot is vittük babakocsival, a Remete-szurdokba mentünk, majd folytatva a kék jelzésen északnak vettük az irányt és a kék kereszten jöttünk vissza Budaliget felé. Az Endomondot kicsit későn indítottam, de majdnem a teljes kört loggoltam:

A túra profiljából a legérdekesebb a meredek rész, ami ráadásul olyan sziklás volt, hogy inkább felkaptam a babakocsit, és úgy vittem Bálintot.

Hogy is fogalmazzak... kikerültem az aerob zónából és a hegytetőn már rendesen ziháltam. Amúgy nem lehet valami nehéz terep, mert a gyerekek végig szökdelték, a tetején pedig számomra szokatlan perspektívából lehet megnézni a jól ismert hegyeket.

Bálint már a szurdokban elfogyasztotta a neki csomagolt vajas kalácsot, az emelkedőn még elnyammogott egy palack vízzel, de utána már tényleg nem értette, mit keresünk mi itt, felváltva cipeltem a karomon vagy toltam a babakocsiban, mert sétálni nem akart.
Épületek közé érve Eszter nyelvészkedett egy picit ugyanazon utca (vagy útja? :) különböző elnevezésein, végül már kapkodni kellett a lábunkat, hogy Bálint ne aludjon el, így a másfél órás rövid túra tisztességesen kihúzott bennünket.