2014. május 30., péntek

Normandia 2.



Strasbourgból 6-kor indultunk, reggeli és ebéd is az autópályán, az eddig 2 nap alatt bő 2000 km után már megvagyunk autópálya nélkül is, így olyan útvonalat ütünk a naviba, amiben némi országúti szakasz is van. Nem bánjuk meg, egész kis utakon, klassz falvakon keresztül is autózunk, ha csak pár 10 km-en keresztül is. Összefutunk ausztrál katonai terepjárókkal (DDAY 44 rendszámmal), jönnek az évfordulóra.
3 előtt értünk Mont-Saint-Michelbe, impozáns látvány még kilométerekről, az országúton megpillantani. A szigeten lévő falut és apátságot csak apály idején lehet megközelíteni, ma a táblán az volt, hogy este 7 és reggel 8 között nem lehet a víz miatt. Klassz, de főleg messziről, még nem is indult be a szezon, de bent sok helyen alig lehet lépni a sok embertől. A víz még messze volt, sokan tapicskoltak az iszapban a sziget körül, ez utóbbit kihagytuk.
Innen irány Saint Malo, híre alapján hasonló stílusú, sétálós, kisutcás városka a parton, bő fél órányira délre. Mont-Saint-Michelben óriási kültéri parkolókból lehet folyamatosan ingázó buszokkal bemenni, Saint Maloban sok kisebb parkolónál kell várni, míg a complet-ből libre nem lesz. Helyes kis város, de itt is volt olyan járda, ahol meg-megakadt az emberfolyam, annyian voltunk. Hasonló időszakban Dubrovnik vagy akár a toszkán kőépületes kisvárosok szerintem sokkal hangulatosabbak.
Ma is egy hosszú, sok autópályás nap volt, de ma legalább kis falvakba is eljutottunk. Holnap sokkal nyugisabb lesz, Caenben szállunk meg, közel a túra fő attrakciójához.

Óriás szélerőművek.
Az 5 perces fogyasztási értékeken látszik, hogy változatos domborzaton halad az út.
Mont-Saint-Michel előtt utolsó szakaszon, keskeny utak, kis falvak.
Mont-Saint-Michel távolból.
Giga-parkoló, május végén is majdnem megtelt.
Közeledve, a buszról.
Még jobban nézne ki emberek nélkül.
Emberfolyam.
Majdnem annyian tapicskoltak kint, mint amennyien bent nyomorogtak.
Sirály!
Háztetők mögött 6 óra múlva már a vizet látnánk.
Épül az új gyalogos híd. Pár éve még be lehetett jönni kocsival.
Mesteri tetőburkolat.
Dagály.
Renoválás.
Jól áll neki a távolság.
Táj.
Saint Malo egyik tere.
Másik.
Városfal.
Városfal 2.
A parkolóból.
Június 6-án lesz a partraszállás 70 éves évfordulója, a környéken érezhetően nagy a készülődés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése