2012. november 11., vasárnap

Nagy-Szénás

Több helyről hallottam, hogy a Nagy-szénásról gyönyörű a kilátás a Budai-hegységre, de a másik irányba szép időben az Esztergomi bazilika is látszik innen. Szuper napos idő volt ma, délután elindultunk tehát Nagykovácsira, leraktuk a kocsit a Zsíroshegy lábánál, ahol az Antal-árok becsatlakozik a kék túraútvonalba. Először a Nagy-szénás felé vettük az irányt, amíg a házak mellett mentünk, nem valami érdekes az útvonal, utána azonban vannak szép kilátású megállóhelyek.
Ekkor már kezdett szürkülni, ami csak azért volt izgalmas, mert egy ismeretlen kerülőúton akartam visszatérni a kocsihoz. Mentségemre, ezúttal volt nálam térkép :)
Rövidesen elértük a nagy-szénási turistaház emlékfalát, innen már csak egy meredek ösvényen kell felmenni a Nagy-szénás ikercsúcsaihoz.
 
A csúcsról valóban gyönyörű kilátás nyílik körbe, mivel nincsenek fák, kilátóra sincs szükség.
 





A Csergezán Pál kilátót innen is megnézhettük, a távcsővel (amit a térképpel együtt szintén nem felejtettem otthon, 2:0) teleobjektívet eszkábáltam a telefonomnak, el lehet dönteni, melyik a jobb kép :)

A másik irányba is teléztem, ez a bánya az egyetlen tájseb innen.
A turistaháztól a piroson indultunk lefelé egy árok mentén a Hosszú-árokig, majd annak mentén az Antal-árokig, na ez az erdő tényleg nagyon szép, klasszak most a színek.



Az árokban felfelé (sárga jelzés) már rendesen ránk sötétedett, még épp annyira lehetett látni, hogy a babakocsit felküzdöttem (nem volt semmi edzésnek sem, a végén 150 feletti pulzussal), a tetején már tök sötét volt, zseblámpát persze nem vittem magunkkal, 2:1 :)

Klassz túra volt, 2:10 alatt tettünk meg 7.7 km-t úgy, hogy a csúcson legalább negyed órát nézelődtünk és Bálint az elején is lassított minket (20 percig hagytuk sétálni, hogy utána nyugodtan üljön a babakocsiban). A +/- 460 m szintemelkedés/süllyedés pedig engem is meglepett, ennyire azért nem néztem utána a túra előtt ennek a körnek.





4 megjegyzés:

  1. ne mondd, hogy sosem jutott még eszedbe :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ha kirándulni megyek, fényképező gépet viszek...
      És ha Te vittél volna zseblámpát, akkor még vakuzni is tudtál volna...

      Törlés
  2. volt fényképezőgép (Sony R1), azzal készült a képek nagy része, a távcsövezés csak poén, de amint látható, még közelebb is hozta a kilátót. persze képként mindkettő értékelhetetlen. a távcső+zseblámpa+telefon kendács fényképezőszett viszont megmozgatta a fantáziám :)

    VálaszTörlés