Mi a jó a pecázásban?

Ez a kérdés gyerekkorom óta kísér, mindig volt "nagy pecás" barátom. Persze előfordult, hogy csatlakoztam, de valószínűleg jobban izgatott kissrácként a hajnali parti móka, mint maga a horgászat. Egy pár éve öcsém is jár egy barátjával Pécelre pecázni, hívtak engem már régóta, november első keddjén kerítettünk rá sort, "legfeljebb elsörözgetek a parton" felkiáltással.
Nagyon szép őszi idő volt, a kabátot is csak sötétedéskor kellett nyakig begombolni, jó levegő, csend, jó társaság, akkor ennyi? Ez a válasz? Bár ha van kapás, annak van izgalma és bár aznap nekem csak 4 keszeg akadt horogra (mind visszadobtam, nem rajongok a sült halért), tényleg izgat milyen lehet egy nagyobbacska pontyot kifogni, nekem talán tényleg csak ez a lényeg. Hanem Tomi, akinek a tanyáján voltunk, azt mesélte, hogy Dömsödön a nagy horgásztónál nem is lehet hazavinni a halat és olyan szabályok vannak, mint a pontypárna (vagy mi a fene) kötelező használata (erre kell kirakni a halat a parton, meg ne sérüljön), a horog okozta és egyéb sebek fertőtlenítése stb. Szóval oda csak élvezetből mennek horgászni, nem halért. Érdekes, nem?
Korábban a vadászatot is elítéltem, most már az is érdekel, talán élvezném. Hol a párhuzam? Hogy talán itt is az  benne a jó, mint a pecázásban, ülni a szabadban, csendben, jó levegőn a lesben és várni azt, mikor pillantod meg a másik oldal egy képviselőjét, egy állatot.
A margóra: a minap olvastam a HVG-ben, hogy a szarvasok és vaddisznók állománya jelentősen felduzzadt az utóbbi években, ellentétben pl. a fácánokéval és üregi nyulakéval. Hogy akkor ez most jó? Nem tudom, de biztos nem olyan egyszerű, hogy egy őzike jó, több őzike még jobb.