motiváció

Nem tudok elszakadni a témától... Még soha nem voltam ilyen lelkes a gyerekek sportolásában. Az, hogy Eszter este jön kocogni, az számomra a csúcs, igazából nem is értem, mi motiválja. Nem hinném, hogy ugyanazok mozgatják, mint engem, nem szeretne alacsonyabb pulzussal hegynek felfelé futni, se leadni pár kilót. Talán maga a táv teljesítése, ami jó érzés neki. A szervezett verseny más tészta, az nagyon tetszik, vasárnap is mentek volna Rékával a Margit-szigetre a Női futásra (3.5 km-es távra), ha nem szólt volna közbe roseola infantum.
Persze van más. A görkorit imádja, sajnos a hegyen nem egyszerű lankásabb utakat találni, melyeknek ráadásul a burkolata is alkalmas görkorizásra. Múltkor Bálintot is vittük.

A városban bringázni nekik nagy élmény, a hétvégén Eszterrel és Vikivel tekertünk be a Gellért térig, ott gyros, hazafelé jégkrém, de ezek csak apró ajándékok, itt egyértelműen nagy sportteljesítmény a szemükben az a bő 30 km tekerés, az motiválja őket.

Emmával már nehezebb, ha egyszerűen nincs kedve, akkor nem kezdi győzködni magát, mint mondjuk én teszem, amikor inkább a gép előtt döglenék futás helyett, hanem azt mondja, nem megyek és kész. Hetente azért ő is többször sportol, volt már kocogni Rékával, bringázni velem, nála múltkor pl. az jelentette az extra lökést, hogy "terepre" mentünk és a bringás utunkba beillesztettük a reptér körbetekerését.