Majdnem 8-ig aludtunk, öcsémék elmentek reggeliért, én futócipőt húztam. Kicsit dimbes-dombos, már reggel is sok a turista, több helyen építkezések is gátolják a haladást, de klassz volt, ilyen kilátással ritkán futhatok. Elmentem az öböl túlsó végére, majd vissza az óvárosba.
A futás fürdéssel zártam, bár minden futást így fejezhetnék be, nem is értem, az itteni lakosok miért nem futással kezdik a napot :)
Úgy éreztük, ennyi elég Dubrovnikból, láttunk már annyit, hogy Montenegro izgalmasabb programnak tűnjék a mai napra. Először a parti úton Kotorba mentünk, kevesebb, mint 100 km, mégis 3 óra alatt értünk oda, forgalmas, kanyargós, lassú, de gyönyörű az út.
Kotor egy gyönyörű kisváros, ha Olaszországban vagy Spanyolországban lenne, akkor ott is a legszebbek közt tartanák számon. Sétálgattunk az óvárosban a várfalon belül, utána a piacon két nénitől vettünk sonkát, kolbászt, háromféle sajtot és némi zöldséget, szuper ebédet kerekítettünk belőle.
Kotor után Podgoricába, Montenegro fővárosába mentünk, a fizetős út (2.5 EUR) két alagúton keresztezi a parti hegyeket.
A hegyek a mediterrán idill határai is egyben, a szárazföld felőli oldalán lévő települések és maga a főváros sem ragadott meg bennünket (bezzeg Bálint hogy élvezte volna a sok traktort!).
A közlekedés normális, biztonságos, az utak is rendben vannak, egyedül az albán határ felé vannak olyan szakaszok, melyekkel otthon már nem nagyon találkozunk, itt meg két ország teherforgalmába is besegít.
Albániába átérve kellemes meglepetésként értek bennünket a tök új, jó minőségű utak. Ahhoz képest elég szigorú sebességhatárokat szabnak (40 és 80 között), de ellentétben Horvátországgal, Boszniával és Montenegróval, itt nem tartják be a szabályokat, 60-as táblánál 80 alatt senki nem ment, veszélyes is lett volna, úgy tolnak a kamionok. A szamárfogat és az autópálya építésnél a nyulakat a fülüknél fogva lógató fiúk adtak némi fűszert a közlekedésnek, az országúton az előző autók és főleg Tiranában a városi forgalom már kicsit meredekebb, de azért Isztanbultól még messze van. Az út mellett rengeteg "kisvállalkozó", az igazán kicsik autómosást vállalnak, a nagyobbak autóbontót üzemeltetnek. Rengeteg a félkész ház, égnek meredeznek a betonvasak, alul már folyik az élet, talán egyszer ráépítenek.
Tiranához közel már rosszabbak az utak, átkeltünk egy olyan hídon, ahol a teherautó is csak lépésben mert menni, akkora szakadékok voltak a dilatációs hézagoknál. Ez tényleg meredek volt és valóban volt pár hely, ahol nagy kátyúkat kellett kerülgetni, de amúgy nem vészes.
Tirana hangulata nekem nagyon bejött, a közlekedés csak első ránézésre durva, valójában hatékonyan mozog a járműfolyam, az emberek nem idegeskednek, törökös-arabos hangulat keveredik az utcán az európaival. A főutcán elsétáltunk az egyetemig, ott a helyi
megdonácban (Kolonat, az albán gyorsétteremlánc, hamburger, gyros, spagetti, van itt minden :) vacsoráztunk, visszafelé megnéztük a főút melletti épületeket, az egykori elnöki palotát, a Művészeti Egyetem épületét, valamilyen minisztériumot gyönyörű kerttel és még egy bunkert is kipróbálhattunk (annak idején
Hodzsa 750 000-et építtetett szerte az országban).
Ma kb. 8 órát vezettünk, de ezalatt csak 362 km-t tettünk meg, a mai óraállás:
Holnap felfedezzük a város másik részét, utána irány Durres!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése