2011. március 15., kedd

gyereksakk

Ésszel kell válogatni és néha bizony szigorúan ellen kell állni a gyerekek követeléseinek a különórákat illetően. Persze ez is gyerek-függő, nem lehet általánosan kijelenteni, hogy heti 2 különóránál több már ártalmas.
Próbáljon ki mindent, ami érdekli, de aztán csak annyi maradjon, ami még szórakoztatja és nem fárasztja le Ezért az se mindegy, hogy mely órák mely napokra esnek, a különösen fárasztó úszás edzés pl. jó helyen van péntek délután. Így maradt végül Eszternél a falmászás, úszás (és hittan, mint szintén órarenden kívüli elfoglaltság) mind heti egyszer. Emmánál meg csak a néptánc és hittan, az úszást szüneteltetjük, pedig neki könnyebb, az oviban délután is alhat, ha fáradt. Eszter egy ideig járt görkori edzésre is, hetente többször úszni, megnézte a rajzszakkört stb. A sakk is felmerült, érdekes, hogy még az oviban, a suliban már inkább csak azért, mert van pár nagymenő, akik keményen nyomják. Na, nem kell attól tartani, hogy szigorú képű nyolcévesek lepik el a Városmajor padjait, de állítólag tényleg jól sakkoznak.
Múltkor egy szekrény mélyén megtaláltam a sakk készletem, amit kb. 10 éves koromban kaptam karácsonyra. Kihajtogatható viaszosvászon tábla, fényes műanyag bábuk, a piros műbőrdobozon büszkén feszít a Versenysakk felirat. A lányok rávetették magukat, kiderült, hogy Eszter a suliban megtanulta, hogy kell felállni, mik a lépések, hogyan kell nyitni és van egy képe arról, mi a cél. Játszottam velük én is párat, de az igazán szórakoztató, amikor ketten játszanak. Egyrészt képesek megsajnálni egymást, megígérik a másiknak, hogy nyugodtan lépj ide, nem ütlek le! Másrészt a király védelmét szabadon értelmezik, szerintem a fejükben a királynő a sztár, úgyhogy láttam már olyan partit is, ami vígan folytatódott a király leütése (!) után :) Most az a taktikám, hogy nem egyszerre próbálok minden szabályt megtanítani és némi stratégiai gondolkodást is átadni (ez nekem is nehezemre esne), hanem a játékukba folyamatosan bele-beleszólva szigorítok a laza szabályaikon és adok tippeket az eredményesebb előrehaladásra. Meglátjuk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése