igazán aggódni

Tegnap nagyon aggódtunk Emmáért. A munkahelyemről dél körül hazatelefonáltam, hogy mi újság, mondja Réka, hogy Emmának 40 fokos láza volt egész délelőtt, már volt ülőfürdő, meg kapott vizes törülközős borogatást és délután jön az orvos, aki mondta telefonon, hogy így ne vigyük rendelésre. 40 fok? Ilyet még nem láttunk a hőmérőn, de még mindig nem aggódtunk nagyon, a doktornő viszont túl sok rosszat talált. Tüdőgyulladás, dagadt nyaki nyirokcsomók, dagadt, gennyes torokmandula, de ami a legjobban aggasztotta, a csillapíthatatlan magas láz és az, hogy egyúttal fájlalja a nyakát. Ez ugyanis agyhártyagyulladásra is utalhat, bár kiderült, inkább a mirigyei fájnak ha mozgatja a fejét. Megnézte valami papírral a vizeletét is, negatív az is és kapott egy injekciót a láz ellen. Következő rossz hír, hogy az injekció után fél órával se csökkent jelentősen a láza. 1 óra vizit után kitűzött egy határidőt, idetelefonál fél óra múlva, ha akkor sem csillapodik, akkor kórház, labor stb. Fél óra múlva pár tizedet csillapodott, kapott hát még fél órát. Egyszer csak látványosan esni kezdett a láza, lement egészen 38.3-ig, egyúttal jelezte, hogy éhes. Telefon a dokinak, felsorolta, hogy mikre kell figyelnünk, ha hány vagy kiütései lesznek vagy fáj a nyaka vagy ha nem tudjuk 39 alá nyomni, akkor kórház (hagyott beutalót). Este megint hívott (nagyon rendes, lelkiismeretes doktornőnk van), sajnos akkor ment fel épp megint 39.4-re (közben a fülbemérős szuper lázmérőt hitelesítendő bevetettem egy hagyományos higanyost is), körbetekerve vizes törülközővel feküdt, mondta a doki, hogy csak Nurofent adjunk, majd éjszakára jöhet a kúp. Az esti meséig megint lement 38.5-re, úgy néz ki most már működik a rendszer (hála Emmának, megértette ennek fontosságát, mindenben együttműködő), kordában tudjuk tartani a lázát. Kordában? Régen a 38.5 is ijesztő volt... A Nurofen vagy csak a természet, mindegy, de este 10-ig folyamatosan ment le a láza és egész éjszaka 37.5 körül (inkább alatta) volt. Reggel se ébredt lázzal, már "csak" a fülét és torkát fájlalja, remélem a gyógyulás újára léptünk. A doktornéni reggel 9 előtt újra telefonált, ő is örült a jó híreknek.
Ez az eset döbbentett rá, mennyire el voltunk kényeztetve eddig, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor aggódtam komolyabban a gyerekekért. Volt egy olyan, amikor a játszóházból kiszaladt és hirtelen eltűnt a szemem elől egy bevásárlóközpontban, de csak az ajtó mellé bújt el. Az a 4 másodperc kemény volt. Aztán volt egyszer Emma kórházban tüdőgyulladással, ott sem igazán a betegségtől féltem, inkább a körülményektől a kórházba menet, mi lesz ezzel az akkor 4 éves, kiscsoportos kislánnyal a kórházban. Aztán ott is szerencsénk volt, Réka ott alhatott vele az ágyában, egy percig se hagytuk magára. Egyéb, más jellegű megmérettetések se nagyon voltak, talán ez a múltkori teszt jutott eszembe, előtte sosem "vizsgáztatták" a lányaim. Ennyi. Eszternél az iskolával szinte elvágták a betegségeket, ő volt az egyetlen az osztályból, aki elsőben egy napot sem hiányzott. Várom már a sulit.