Itt voltunk ma. Történt ugyanis, hogy felelőtlen családtervezésünk eredményeképp kisebbik lányom évvesztes lett, szeptemberben született. Semmi gond, kétszer járja a nagycsoportot, gondoltuk. A körülmények azonban úgy játszottak közre, hogy felmerült, mégis inkább menjen suliba, ne az döntsön, hogy pár hónappal később született, mint társai. Kiderült, egyetlen lehetőség van, fel kell méretni a gyerek iskolaérettségét a kerületi pedagógiai szakszolgálatnál. Februárban telefonáltam, már lejárt minden határidő, de ha egy napon belül eldöntjük, még be tudják nyomni valamelyik csoportba. Eldöntöttük, ebben az óvónők is támogattak bennünket, elküldték a szakszolgálatnak a szokásos értékelést, a gyerek iskolaérett meg nagyon fejlett stb. Szakszolgálat, milyen kifejezés! Rákerestem, meglepetésemre, a google a nemzetbiztonsági szakszolgálatokon kívül egy csomó pedagógiai szakszolgálatot hoz ki, csak mi nem találkoztunk eddig vele. Szóval mára volt időpontunk, az egész egy csoportos foglalkozással kezdődik, a 8 órás időpontra berendelt 7 gyerek bemegy egy terembe három, egyébként nagyon kedves szakszolgával. Ott 40 percen keresztül rajzolnak, meg összeadnak, meg beszélgetnek. Aztán a szaknénik elbeszélgetnek a szülőkkel, majd külön a gyerekkel és végül ismét a szülőkkel. A csoportos után várnunk kellett egy órát, Emmáék már az ottani mesekönyvek nagy részét elolvasták, én is szépen haladtam a könyvemmel, az alma is fogyóban volt, de végre behívtak. A csoportos felmérés eredménye abszolút pozitív volt, Emma mindent nagyon szépen megcsinált, de miért akarjuk iskolába járatni? Indokaink mind az iskolára, mind az ovira bőven vannak, de ide mégiscsak azért hoztuk, hogy az iskolaérettségről legyen papír, hát elmondtam a két legfontosabb érvünk: hisszük, hogy ha a gyerek beleesik a "nagy átlagba" azaz nem valami társadalom perifériájára szorult zseni vagy épp debil, akkor az óvodai és alsó tagozatos iskolai fejlődése alapvetően a pedagógusoktól függ. A remek óvónéniktől ugyebár búcsúznia kellene és az iskolába már félig beépültként azt is tudjuk, hogy jövőre a tanítónénikkel nem lehet mellényúlni, olyan kiváló gárda jön (már picit gyanús is az istenítésük, majd meglátjuk). Emellett van egy rakat mellékes indokunk, most járhatna az unokatesójával egy évfolyamba, most helyileg is a testvére közelében lenne a terme, már részt vesz az iskolai falmászásban és egyéb programokban, a harmadik gyerek érkezésével egyszerűsödnek a reggeli és délutáni logisztikai feladatok stb. Ja, ő is szeretne iskolába járni, az óvónők külön kiemelték, hogy olyan típus, aki ha megkap egy feladatlapot, akkor nem hagyja későbbre, hanem nekiül és ha egy órába telik is, megoldja. A szaknéni mondott még egy szempontot, ami bennem (Rékában nem) mindig ott motoszkált: Emma is magas, ez később, kiskamaszként frusztrálhatná is, mármint ha pl. hatodikban egy fejjel magasabb lenne az osztályban lévő fiúknál. Az egyéni felmérés eredménye is abszolút pozitív lett, tkp. nem volt hibapont és bár az alapvető hozzáállásuk inkább az óvódában marasztalás, Emma esetében úgy látják, hogy tényleg inkább iskolába kellene mennie. Remek, átruháztuk a döntési felelősséget, nem lettünk agresszív szülők és alapos felmérésen állapította meg egyértelműen az iskolaérettséget egy olyan szakember, aki ott találkozott Emmával életében először.
Most már csak az iskolába vegyék fel, elég népszerű hely, 2 éve nagyon erős túljelentkezés volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése