2011. augusztus 8., hétfő

APS villamos

Bő 10 éve Strasbourg-ban láttam először modern villamost. Igaz, addig nem is jártam sokat külföldön. Aztán elkezdtem figyelni őket, tetszett Párizsban a füvesített pálya (ilyen sok más helyen is van), Pádovában a rövid szakaszokon (max. 600m) akkumulátorokon üzemelő gumikerekes, de a legjobban most az APS tetszik, igaz, még csak Bordeaux-ban (részletes leírás ITT), Orléans-ban és Reims-ben működik. A felső vezeték helyett egy harmadik sín van a sínek között, ami tökéletesen szigetelt, csak a villamos tudja megnyitni maga alatt a burkolatát. Ahogy utánaolvastam, Budapesten is használtak hasonló, fedett sínes megoldást, még 1887-ben, a Siemens fejlesztette. Biztonságos volt, de nem megbízható, nem bírta a havat, jeget és könnyen elkoszolódott, a felső vezetékek az 1920-as évekre teljesen leváltották.
A nagykörúton a 4/6-os villamos a világ legnagyobb utaskapacitású vonala, a világ leghosszabb egyterű villamosaival (Combino Supra). A pálya viszonylag védett, a rajta haladó szerelvények amúgy sem mennek máshol, érdekes lenne az APS bevezetése. Addig is be lehetne füvesíteni a sínek környezetét, jól nézne ki!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése