Karsal - a hagyaték

-De érdekes a neved, honnan van?
-Apámtól.
-Hülye!
Egy ideig csak érdekes volt, aztán a csengése miatt a XXI. században többen valamiféle mélymagyarságot véltek benne felfedezni. Elsőre kicsit viccesen hangzik, hogy valaki a hetvenes évek közepén a BKV művezetőjeként mélymagyarkodik (Karsal apjáról, Jánosról van szó), de tulajdonképpen ez az igazság. Karsal apja annyira volt büszke a magyarságára, hogy a fiának egy ősmagyarnak hitt (tulajdonképpen csak a mellére "erő-hűség-remény" szavakat tetováló zöldséges mondta neki) nevet adjon, nem többre. Najó, ha leitta magát, akkor még a kocsmában is visszakövetelte a Trianonban elcsatolt területeket, igaz, ösztönné nevelt óvatosságában sohasem fennhangon. Anyja, Ágnes, nem ilyen volt, ő Gábort szeretett volna, egy pisze kis Gabit, erre kapott egy lapátfülű, kapafogú Karsalt. Ágnes egyszerű asszony volt, nem kellett sokat olvasnia ezoterikus témájú cikkeket, hogy azt higgye, a névválasztás befolyásolja az ember arcberendezését is. Hát igen, Czeizel Endre csak később vált ismertté a tévében. Ágnes tehát nem Karsalt akart, János pedig nem avatta be. Először a kórházban kérdezték, hogy mi lesz a neve, azt is csak azért, hogy mit írjanak a baba csuklószalagjára, hogy ne tévesszék össze a gyerekeket, amikor szoptatási időben szétszórják őket az osztályon. Ágnes azonban császárral szült, altatták, János meg benyögte a Karsalt. Benyögte, aztán a nővérkének még háromszor le kellett betűznie miután János megesküdött, hogy ez egy magyar név. Ágnes ébredésekor János ismét ott volt (elugrott elintézni az anyakönyvezést, mondta, de Ágnes megérezte a sörszagot is), ki is hozták a kicsit, Ágnes naivan ekkor akarta megbeszélni, hogy akkor Gábor legyen, vagy egye fene, János. Ekkor tudta meg, hogy Karsal. Az első napon a pipától nem tudott szoptatni, talán nem is a név zavarta, hanem az, hogy az ő teszetosza férje most bezzeg már a papírmunkát is elintézte míg ő altatásban volt. Amikor János a zöldségest is említette, Ágnes egy pillanatig azt hitte, hogy ott egy táblán állt krétával felírva a karsal, mondjuk a karácsonyi salátánál (ha van ilyen), ahogy egyszerűen csak koviubi és kápsali van kiírva a nagy sárga diszperzites vödrökre. A rokonok vegyesen fogadták, volt akin a döbbenet ült ki, volt aki röhögött, János bátyja, Imre, nemes egyszerűséggel ugyanazt mondta, mint amikor János a Felvidéket akarta visszacsatolni a fene szabad gulyáskommunizmusban: "Te balfasz!"
A kollégákkal is koccintás közben közölte a nevet, a közvetlen munkatársainak "igazi ősi magyar név!", a főnökének, aki egyben párttitkár is volt, "érdekes, ritka nevet akartunk neki, Kozák elvtárs!" volt a szöveg. János mindig is őszinte embernek tartotta magát. Csoda, hogy nem tudott jobban érvényesülni. Mert olyan teszetosza, mondogatta Ágnes.