Az iskola így másfél év után életünk része lett. Már előre sajnálom, hogy később sokkal kevésbé kötődnek majd hozzánk a gyerekek. Eszternek például már nem gond, ha zsinórban két napot az unokatesóinál alszik vagy épp egész vasárnap a szomszéddal játszik és legközelebb vacsorakor jön fel a kertből és akkor is "Mi túl korán vacsorázunk!". Ez így van rendben, kinyílt a világ, nem tud már mindenre és mindenkire ugyanannyi időt fordítani és nyilván izgalmasabb a korabeliekkel játszani. Ami viszont egyre egyértelműbb, hogy a testvéri kapcsolat legalább ilyen fontos, sőt! Emmával nagyon jó testvérek, hosszú órákra eltűnnek játszani, ilyenkor nem szabad (mondjuk inkább úgy, nem éri meg :)) zavarni. Nem csak órákról van só, vannak napokon átívelő játékok, ilyenkor többnyire egy babát gondoznak, tehát vannak betegségek, óvodába íratás, tanítás, ilyesmi. Egy ideje ismét egy szobában alszanak, egy szobában vannak a játékaik, úgy látjuk ez is jó hatással volt rájuk, legalábbis mostanában mintha még többet játszanának együtt. Remélem ez a jó kapcsolat a kamaszkorukban is megmarad és ha ránk másként tekintenek is, egymással ugyanilyen közvetlenek maradnak. Úgy érzem, egy idő után ebből talán még többet is meríthetnek, mint a szülői kapcsolatból, persze azon leszünk, hogy versenyképesek maradjunk :)
Na persze nem egy nagy felfedezés, hirtelen végiggondoltam a tágabb családban a viszonyokat; 11 unokatesóm van, 20 és 40 év közöttiek, Budapesten, Szegeden, Kecskeméten, Baján, Veszprémben és Bécsújhelyen laknak. Mindenhol különösen jók a testvérek közötti kapcsolatok, sőt, akár "naprakészebbek" vagy őszintébbek is, mint a szülőkkel, ahol tudják, segítik egymást, törődnek a másikkal.
Nem tudom, hogy mire jó ez a felismerés. Talán arra, hogy tudatosan kell segíteni a testvéri kapcsolatot, pl. közös sport, különóra, szórakozás, ilyesmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése