2011. április 30., szombat

Rio

-Mit néztetek? - kérdezte anyukám, amikor feltrappoltunk ma délben ebédelni a 4 gyerekkel (Eszterék unokatesóival, Vikivel és Dénivel).
-Riótháromdében! - hadarta Emma.
Aztán persze elmagyaráztam, hogy a Rio című filmet néztük meg 3D-ben :) Még nem sokszor megyünk velük moziba, pedig már nagyon szeretik. Emlékszem, először a Nagyon vadon című filmet akartuk megnézni Eszterrel és Vikivel, amikor talán 3-4 évesek lehettek (most megnéztem, 2006 novemberében mutatták be a filmet, Eszter 2003 májusban született), a felénél ki kellett jönni, hosszú volt egy ilyen másfél óra körüli film. Ilyen gond már nincs, sőt, most először próbálták a 3D verziót szemüveggel és persze almalé és kukorica, teljes a feeling!
Nekem is tetszett, szerintem a jobbak (Verdák, Jégkorszak, Madagaszkár, Toy Story stb.) közé tartozik, amúgy a bemutatókban láttuk, hogy nyáron jön a Verdák 2!
Utána játékbolt, Bálintnak választottunk "alvókát". Emmának van ilyen, egy teknős, úgy hívja Nonosz. Szülinapjára (azaz amikor született, 2005-ben) kapta, azóta megvan, a haja már kikopott (tudom, teknős), színe is megfakult, de nagyon ragaszkodik hozzá. Vissza kellett már fordulnunk érte kilométerekről ha otthon maradt, a János-hegyre is visszacaplatni a turistaösvényen ha elhagyta, szóval egy kincs. Nonosz keresésével szerintem már napokat töltöttem az elmúlt bő 5 évben. Drága játék :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése