műújrafordítás

Egyre többször hallani, hogy "megbecstelenítettek" egy-egy színházi művet azzal, hogy gyökeresen más stílusban adták elő, mint korábban. Arany János 140 éve lefordította a Hamletet és ma is azt hallgatjuk a színházban, de ha most belecsöppennénk az 1870-es hétköznapokba, hát biztos nagyon kapkodnánk a fejünket az akkori magyar beszéd hallatán. A műfordításokat tehát aktualizálni kell. De szabad-e "szépíteni"? Vulgáris kifejezéseket finomítani? Vagy éppen divatosan szókimondóvá tenni? A stílus nagyon egyszerű mondatokban is megjelenik, fejtörést okozva a műfordítónak, idézek innen:
"Itt van például A vihar egyik sora: „No noise, and enter.” Caliban Stephanóhoz intézett mondatát a következőképpen fordították le: „Csitt te: befelé.” (Babits), „Most surranj be lopva!” (Mészöly Dezső), „Csitt, hatolj be.” (Eörsi), „Lopakodj be.” (Tandori), „Lépj be zajtalan.” (Jánosházy György), „Menj be, zajt ne üss.” (Nádasdy). Amikor Nádasdy saját fordításához jutott, eltöprengett, hogy nem fölstilizálás-e a „zajt ne üss”."
Nádasdy Ádám lefordította az Isteni színjátékot, Dante 700 éves művét is, amit itthon száz éve mindenki Babits fordításában ismer. Nádasdynak fontosabb a mondanivaló, nem használ rímeket, ezáltal sokszor ki is javítja Babits verzióját, sőt, lábjegyzetben segíti az olvasót, hiszen van, amit 100 éve tudtunk jobban, ma már magyarázni kell.