2011. április 26., kedd

ki mit lát?

Bálintot ma látták először a lányok. Nekik meglepő volt, milyen pici, hiszen otthon mindenki óriásbabáról beszél, meg több mint négy kiló, meg hű meg há! Ehhez képest egy alkarnyi kisbabával találkoztak, pirinyó ujjakkal és játékbabányi fejjel. A dédi szerint gyönyörű, szimmetrikus az arca (hihhhetetlen :)), édes a kis szája, Mamával együtt úgy dicsérik, mintha minimum 100 évben egyszer születne ilyen gyerek. Híresen gyenge objektivitásom tovább romlott és nem javítottam ki őket :)
Esztert picit zavarta, hogy miért nem mozog (merthogy aludt, amikor másodszor voltunk ma bent, akkor is). Nem tudom, milyen produkciót várnak tőle, de amikor ásított vagy megijedt és megrebbent, akkor cirkuszi produkciókat megszégyenítő úúú meg ááá volt. Amúgy minden rendben van vele és Rékával is, ha minden jól megy, pénteken hazajöhetnek, már várjuk.
Hazafelé a kocsiban is ő volt a téma, ilyen cuki olyan édi, egészen addig, míg hazaérvén meg nem találtuk a garázsajtónál A békát. A szomszédban van egy kis halastó, onnan szökhetett át a barna ragyás varangy (nem hinném, hogy ez a neve, de vannak zoológusi ambícióim).
Ja, és elkészült az első öttagú fotó is, hála öcsémnek. Nyugi, nem, nem esik le a feje :)

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű!
    2 Lovas, két Lőrincz és egy alvó bébi!

    Réka!
    Semmit sem változol, Te voltál és vagy a mi legszebb földmérőnk szerte e világon 3 gyerekkel a kezedben is!!!!

    VálaszTörlés
  2. sziasztok!

    raktam fel a minap ide egy megjegyzést, de most nem látom :(

    szóval csak annyi volt akkor is és most is, hogy:
    Csuda szép család két Lovassal, két Lőrinczivel na és egy manócskával, akiből még akár egy olyan baba is lehet, aki mindkettő szülőjére hasonlít!

    sok puszi

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük, szerencsére olvastuk, mielőtt törlődött, Réka odavolt a szép szavaktól:)
    Gondolom Emmára gondolsz, mint másik Lőrinczire, ebben van valami, bár sokan tipikus Lovast látnak benne a barna bőre és szeme miatt. Apámra egyéb tulajdonságaiban is hasonlít :) Bálintra mi is kíváncsiak vagyunk, mivé fejlődik!

    VálaszTörlés